EUR: 317,85 Ft
CHF: 280,83 Ft
2019. január 24., csütörtök
Timót

Tech

42 éves a világ első Apple-prototípusa

Április 1-jén ünnepelhette 42. születésnapját a világ egyik legnagyobb, hardver- és szoftvergyártással foglalkozó cége, az Apple. Azért is emlékezetes ez a nap, hiszen négy évtizeddel ezelőtt készült el a cég számítógép-prototípusa, amelyet Steve Jobs és Steve Wozniak mutatott be Apple–1 néven.

Ehhez a dátumhoz köthető az Apple Computer megalapítása is, amely ma már egyszerűen Apple néven, a Computer utótagot elhagyva működik. Kevesen tudják, hogy az alapítók kezdetben kézzel készítették a számítógépeket a viszonteladók számára, így hatalmas teher nehezedett a cégre.


/Fotó: Profimedia, HotSpot Media

Érdekesség, hogy volt egy harmadik társ is az alapításnál: Ronald Wayne, aki annyira megijedt az Apple-re nehezedő nyomástól, hogy inkább eladta saját részvényeit, méghozzá alig 500 dollárért. Ez a részesedés az Apple jelenlegi értékét figyelembe véve most több mint 72 milliárd dollárt érne. Nem kizárt, hogy az Apple–1 működtetése ma komoly fejtörést okozna egy laikus felhasználó számára, ugyanis akkoriban rengeteg olyan megoldást, formabontó szoftveres újítást alkalmaztak, amelynek ma már nyoma sincs, esetleg továbbfejlesztették. Boldog születésnapot, Apple!

 

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyarok egyre többet költenek videojátékokra

    A magyarok egyre többet költenek videojátékokra

    Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka videojátékozik, és folyamatosan nő az erre fordított összeg is, évente nagyjából 41 milliárd forintos forgalmat generál a videojátékozás az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.

  • Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen

    Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen

    Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), amiért a két amerikai közösségi szolgáltató a vonatkozó törvény értelmében nem Oroszországban tárolta a helyi felhasználók személyes adatbázisát.

  • Fiatalok a Szaturnusz gyűrűi

    Fiatalok a Szaturnusz gyűrűi

    A Szaturnusz gyűrűi, melyek a Naprendszer legkülönlegesebb látványosságai közé tartoznak, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói szerint nagyon fiatalok: 10–100 millió évesek lehetnek.

  • A kriptovaluta-bányászati támadások az okosotthonokat is veszélyeztetik

    A kriptovaluta-bányászati támadások az okosotthonokat is veszélyeztetik

    Az idén tovább nő a fertőzött gépek segítségével, a felhasználó tudta és engedélye nélkül végzett (cryptojacking) kriptovaluta-bányászattal összefüggő támadások száma, miközben a kiberbűnözők okoseszközöket és otthoni okosmegoldásokat is felhasználnak majd a bányászfarmok építéséhez – derül ki az ESET IT-biztonsági vállalat 2019-es kiberbiztonsági előrejelzéséből.