2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Belföld

Ez a leghatékonyabb akadály a terrorakcióval szemben

Sokszor a közterületeken elhelyezett betonakadályok jelentik a leghatékonyabb védelmet a terrorakciókkal szemben, ahogy azt egy közelmúltban történt olaszországi próbálkozás is mutatja – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A szakértő kifejtette, minden egyes, a terroristák útjába állított akadály sokszorosan növeli a biztonságot, így például a katonai és rendőri jelenlét is segítséget jelent, amellett, hogy a lakosság biztonságérzetét is javítja.


Egyre több európai ország ismeri fel a tömeges illegális bevándorlás veszélyeit – hangsúlyozta, majd hozzátette, sok tényező indíthat el egy Európa felé irányuló második nagy migrációs hullámot, amelyet a kontinensnek meg kell előznie, illetve az uniónak meg kell védenie a határait.

Kapcsolódó Cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Már hat éve folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon

    Már hat éve folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon

    A magyar gazdaság jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy már hat éve folyamatosan emelkednek a bérek – mondta Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kereseti adatokat kommentálva.

  • Drasztikusan lehűl az idő a hétvégén

    Drasztikusan lehűl az idő a hétvégén

    Jelentősen lehűl az idő a hétvégén: a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, s helyenként napközben is csak 0 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.