2018. július 23., hétfő
Lenke

Sport

Kaká: Nem tudtam Mourinho alatt teljesíteni

Megszólalt a Real Madridnál töltött időszakáról Kaká. Az aranylabdás brazil támadó elveszettnek érezte magát a spanyol fővárosban, és az is kiderült, hogy nem tudott együtt dolgozni José Mourinhóval.

Kaká 2009-ben csatlakozott a Realhoz. A spanyolok 65 millió eurót (kb. 20 milliárd forint) fizetett a brazilért a Milannak. Bár Manuel Pellegrini vezetőedző alatt ígéretesen indult a brazil madridi karrierje, miután José Mourinho átvette a csapatot, a teljesítménye látványosan romlott, sokszor csak a kispadon kapott helyet. Az aranylabdás támadó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.


– Amikor elfogadtam a Real Madrid ajánlatát, teljesen összetörtem, mert éreztem, hogy nem tudom azt a szintet hozni, amit Milánóban – fogalmazott a tavaly visszavonult Kaká a UOL Esporte című brazil újságnak. – Edzettem, harcoltam és sokat imádkoztam, de mivel Mourinho nem bízott bennem, rájöttem, hogy nem tudok vele dolgozni.

Credit line: Profimedia, Zuma Press – News

 

A rossz viszony ellenére Mourinho egy szívet melengető üzenettel búcsúzott a játékostól, amikor 2013-ban a Chelsea-hez szerződött.

– Boldog voltam, amikor azt az üzenetet hagyta nekem, hogy én vagyok az egyik legprofibb játékos, akivel valaha együtt dolgozott – árulta el Kaká, aki ugyanazon a nyáron hagyta el a Realt, mint a portugál szakember.

Kaká 2009 és 2013 között 85 mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid színeiben, és 23 gólt szerzett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sok góllal rajtolt az NB I

    Sok góllal rajtolt az NB I

    A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/19-es idényének első, szombati játéknapja 3,5-es gólátlagot hozott. Az új szezon első meccsén, a Puskás Akadémia–Debrecen találkozón csupán egy találat született, este azonban Kispesten öt, Mezőkövesden, valamint a felcsúti MOL Vidi FC–Kisvárda mérkőzésen négy-négy gól esett.

  • Nőket zaklattak a migránsok a világbajnoki buliban

    Nőket zaklattak a migránsok a világbajnoki buliban

    Miután Franciaország megnyerte a világbajnokságot igazi örömünnep vette kezdetét az ország nagyobb városaiban. Azonban ezek a bulik hamar átcsaptak vad őrjöngésekben és tömeges szexuális zaklatásokra került sor, amelyeket hogy-hogy nem migránsok követtek el.

  • Így nyaralnak a futballsztárok

    Így nyaralnak a futballsztárok

    Bár már több nagy csapat is megkezdte a felkészülést a 2018/19-es szezonra a legnagyobb sztárok, illetve azok, akik legalább a világbajnokság negyeddöntőéig meneteltek még a szabadságukat töltik.