2019. március 20., szerda
Klaudia,

Egyéb Pécs

Két vonulás között fest a pécsi mentős

Marosfalvi András két éve a pécsi mentőállomás garázsának szürkés foltjából varázsolta első képét. Ma már több mint egy tucat festménye és rajza díszíti a mentők „második otthonát”. A 30 éve mentősként dolgozó állomásvezető azt mondja, azért csinálja, hogy felvidítsa a helyet és persze a társait is a vonulások között. 

Kirajzolódott a falból a női alak

Egy kisebb galériának is beillene az a pécsi mentőállomás, amelynek garázsfalát falfestmények és rajzok díszítik. A Pécs II-nek is nevezett Petőfi utcai mentők kiindulási pontján Marosfalvi András kezdett művészkedni.


Az első rajz, amit félig a garázs fala „alkotott”

– Az első képemet félig poénnak szántam, mert a garázs szürkés falába beleradíroztam egy női arcot. Majd a száját vörösre festettem. Ezen jót derültek a fiúk, és ez adott kezdő löketet a többi képhez is – meséli a kezdeteket András.

András a mentőautók között alkot, a Petőfi utcai garázsban

Aztán szép sorban jött a többi kép is, amelyeknek egytől-egyig van mondanivalójuk – teszi hozzá az állomásvezető.


Kifesti a mentősök gondolatát (Fotó: Németh Kriszta)

– Úgy éreztem, sok olyan dolog történik velünk egy-egy vonulás alatt, amit „kifestve” magamból talán másképp dolgozunk fel – fordítja komolyra a szót András.

Sokáig küzdöttek érte, de nem tudták megmenteni – festményen emlékeznek meg róla Fotó: Németh Kriszta

Így került a falra egy olyan beteg, akinek az életét a hosszú küzdelem ellenére sem tudták megmenteni a mentőautóban; vagy épp egy balesetben elhunytért érkező angyal, aki összekapaszkodik a helyszínre siető mentőapólóval.

– A képek témái között természetesen vidámabbak is vannak, mert pont az volt a célom, hogy ezt a helyet kicsit kimozdítsam a komorságából. Az itt szolgálatot teljesítő kollégáim 24 órás váltásban vannak. Szerintem nem mindegy, milyen légkör veszi körül őket – mondja András, aki idén januártól már az állomásvezetői posztot is betölti.

Szép lányokból sincs hiány a pécsi mentőállomáson

Még Mona Lisa is visszamosolyog ránk (Fotó: Németh Kriszta)

Marosfalvi András egyébként építészmérnöknek készült, de kiderült róla, hogy színtévesztő. Akkor választotta az életmentést hivatásának. Ennek már harminc éve.

– Amikor színtévesztőként nekiálltam festeni, mondanom sem kell, hogy a srácok humoruknál voltak és összekeverték a színeket, amikkel festettem – meséli mosolyogva a mentős, majd hozzáteszi: arra azonban nem gondoltak, hogy ki is tudom keverni két, általam is jól látott színből a kívánt eredményt.

Pécs II abban is különleges, hogy itt egy kis gondozott udvar is található, amely szintén a dolgozók kreativitását mutatja. Van mentőruhába bújtatott kerti törpe, de fémkutya is.

Kapcsolódó Cikkek