EUR: 316,49 Ft
CHF: 281,43 Ft
2019. március 25., hétfő
Irén, Írisz

Belföld

Kilenc ember került kórházba a reptéri buszbaleset után

Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről, jellemzően zúzódásokkal, de több sérült esetében felmerült a csonttörés lehetősége – tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy két személyszállító busz összeütközött a repülőtér 2B terminálján.


Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.

Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek; életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között – tette hozzá.

Közölte: a sérülteknek jellemzően zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Sérülésük súlyosságát a kórházi röntgenvizsgálatokkal állapítják majd meg. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.

Kapcsolódó Cikkek