EUR: 323,19 Ft
CHF: 285,71 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Extra

MC Hawer: Ha újra innék, belehalnék

MC Hawer nyolcmilliós adósságot halmozott fel, mert évekig nem fizette a számláit. A mulatóssztár a pénzét kezdetben inkább  alkoholra, leszokása után pedig ezt helyettesítő „impulzusokra” költötte. Mindezt azért, hogy ne legyen újra az ital rabja, ugyanis abba belehalna. 

– Nyolcmilliós adósságot halmoztam fel, mert évekig nem fizettem a bank-, illetve a közműszámláim nagy részét, valamint a közös költséget sem rendeztem – kezdte lapunknak MC Hawer. – Az évek alatt többször jöttek ki a végrehajtók, de „véletlenül” akkor sosem voltam itthon. Tudtam, hogy a fűtést nem tudják kikapcsolni, mert az központi, de a vízművek egy szűkítő berendezést akartak felszerelni, ami miatt csak csöpögött volna a csapom, és egy nap mindössze háromfazéknyi vizem lett volna – mondta az énekes, aki az alkohol, majd az ezt helyettesítő „impulzusok” miatt nem foglalkozott a tartozásaival. – 2013 októberéig alkoholfüggő voltam. Előtte csak a pia számított, utána pedig olyan dolgokra költöttem a pénzemet, amelyek helyettesítették az alkoholt. Ahhoz, hogy valaki végleg le tudja tenni a piát, nem szabad, hogy unatkozzon, kell, hogy folyamatosan impulzusok érjék. Ezért a pénzemből a számlák befizetése helyett inkább sokat utaztam, lecseréltem a lakásban a bútorokat, illetve vettem egy telefont és olyan eszközöket, amelyek nekem örömöt okoznak. El lehet ezért ítélni, de aki volt már ilyen helyzetben, pontosan tudja, hogy egy függőnek mennyire fontosak ezek az ingerek. És igen, vállalom, hogy én inkább elutaztam Thaiföldre, mint hogy kifizessem a fűtést vagy a hitelemet, de csak azért, mert nem akartam visszaesni. Az életem volt a tét, ha újra inni kezdenék, abba belehalnék – vallott őszintén adóssága okairól az MC Hawer és a Tekknő énekese, aki mostanra rájött, hogy nem halogathatja a végtelenségig tartozásai visszafizetését, és szerencséjére a végrehajtókkal is meg tudott egyezni.


– Sikerült beszélnem a végrehajtókkal, és kaptam három évet, hogy rendezzem a pénzügyeimet. Minden hónapban havi 200 ezret kell törlesztenem, ami nem kevés, de ez van. Szerencsére elég sok a fellépésünk az együttessel, és a rapszövegeim jogdíjából is összejön valamennyi. Persze a következő években össze kell húznom a nadrágszíjat, és valószínűleg nem fogok hetekre elutazni, de nem baj – mesélte a mulatóssztár, aki a jövőt illetően bizakodó, bár egyszer előfordult, hogy kísértésbe esett.

– Kijelenthetem, hogy öt éve józan vagyok. Az alkoholt sikerült teljesen kiiktatnom az életemből, helyette rengeteg édességet eszem. Eddig csupán egyszer jutott eszembe a pia, amikor megkaptam a többmilliós adósságról szóló felszólítást. De legyőztem a kísértést, hiszen attól, hogy megiszom egy liter vodkát, nem oldódik meg semmi, így vettem egy nagy levegőt, és szembenéztem a problémával. Szeretnék példát mutatni a sorstársaimnak, hogy mind az alkoholizmusból, mind az adósságokból van kiút.


Kapcsolódó Cikkek

  • Bianca, az élő baba

    Bianca, az élő baba

    Több mint 750 ezren követik az Instagrammon Bianca Dragusanu-t, aki úgy néz ki, mint egy élő Barbie baba.

  • Újra mélyponton Ben Affleck

    Újra mélyponton Ben Affleck

    Ben Affleck néhány héttel ezelőtt vonult be az elvonóra. Súlyos drog és alkoholproblémáiból próbál kigyógyulni, ám egyáltalán nem segít a helyzeten, hogy fiatal barátnőjével, Lindsay Shookusas nemrég szakítottak.