EUR: 315,87 Ft
CHF: 281,22 Ft
2019. március 26., kedd
Emánuel

Belföld

Nem lesz kormányváltás

112-123 közti mandátumra számíthat a Fidesz-KDNP a vasárnapi választás után – derül ki a Nézőpont Intézet szakértői becslésre épülő mandátumkalkulációjából. Mindez azt jelenti, hogy noha a kétharmados többség nem valószínű, de továbbra is stabil, erős többsége lesz a parlamentben a kormánypártoknak. A Nézőpont Intézet szakértői becslése alapján egyébként a Fidesz-KDNP listás választási eredménye 43% lehet, míg a Jobbikra 22%, az MSZP-Párbeszéd szövetségre 11%, a DK-ra és az LMP-re pedig 8-8% szavazhat.

A listás választási eredményekre vonatkozó szakértői becslés a Nézőpont Intézet személyes, telefonos, illetve online kutatási adatait, továbbá az átszavazási hajlandóságot, a kampányhatás miatt erősödő választási aktivitást, a választástörténetet, valamint a rejtőzködők pártpreferenciáját veszi figyelembe. A becslés alapján várakozásaink szerint 65% lesz a választási részvétel. Ilyen mértékű részvételi arány mellett a Fidesz-KDNP listás választási eredménye 43% lehet, míg a Jobbikra 22%, az MSZP-Párbeszéd szövetségre 11%, a DK-ra és az LMP-re pedig 8-8% szavazhat. Várhatóan nem szerez listás mandátumot a Momentum (3%), a Kétfarkú Kutya Párt (2%), valamint az Együtt (1%).


A szakértői becslésre épülő mandátumkalkuláció alapján 112-123 közti mandátumra számíthat a Fidesz-KDNP a vasárnapi választás után. Mindez azt jelenti, hogy noha a kétharmados többség nem valószínű, de továbbra is stabil, erős többsége lesz a parlamentben a kormánypártoknak. Mivel a tényleges mandátumszámokat egyéb szempontok is befolyásolják (a jelöltek személye vagy a helyi részvételt befolyásoló tényezők), a végeredményre nézve sávos becslést érdemes adni. Ez alapján a Fidesz-KDNP mandátumszáma 112-123 fő, a Jobbik képviselőcsoportja 36-42 fő, az MSZP-Párbeszéd szövetségé 19-20 fő, a DK frakciója 11-13 fő, míg az LMP mandátumszáma 6-8 fő között alakulhat. A kalkuláció alapján 3 egyéb, baloldal által támogatott képviselője is lehet a parlamentnek, míg a német nemzetiség képviselője is szerezhet 1 mandátumot.

A mandátumkalkuláció alapján a kormánypártok 74-85, a Jobbik 7-13, az MSZP-Párbeszéd 8-10, a DK 3-5, az LMP legfeljebb 1, míg a baloldal által támogatott egyéb jelöltek legfeljebb 3 egyéni mandátumot szerezhetnek. A listás mandátumokat nézve a Fidesz-KDNP 38, a Jobbik 29, az MSZP-Párbeszéd 10-11, a DK 8, az LMP 6-7, míg a német nemzetiség képviselője 1 mandátumra számíthat.


Kapcsolódó Cikkek

  • Gigajátszótér épül a Ligetben

    Gigajátszótér épül a Ligetben

    Megkezdődik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterének kivitelezése a Liget Budapest projekt keretében; az úgynevezett Nagyjátszótér több mint 13 ezer négyzetméteren kap helyet a park dél-keleti részén.

  • Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    A március 18-24. között tartott idei TeSzedd! önkéntes szemétszedési akció sikere azt mutatja, hogy összefogott az ország egy tisztább környezetért – jelentette ki Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

  • Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Nyugati titkosszolgálatok információi mellett egy külföldi védett tanú vallomása alapján gyanítják a hatóságok, hogy a múlthéten Budapesten elfogott F.

  • Science Park épül Józsefvárosban

    Science Park épül Józsefvárosban

    Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, ugyanis egy Egészségipari-Biotechnológiai Science Park létrehozásáról kötött megállapodást Budapest három nagy egyeteme a VIII.