EUR: 312,64 Ft
CHF: 275,62 Ft
2019. március 20., szerda
Klaudia,

Extra

Pataky Attila: Harcolni kell a hazánkért

Pataky Attila teljes mellszélességgel kiáll a kormány politikája mellett. Dalt is írt, amelyben a migránshelyzetre reflektál. Mint mondja, a Nyugat elbukott, saját karmájába fullad bele, és Magyarország lesz Európa új központja.

/Fotó: Cser Dániel

Pataky Attila hisz a karmában, a felsőbb spirituális hatalomban. Ennek tükrében látja Magyarország sorsát is. – Az én hitvilágom szerint van egyéni és nemzeti karma is. A múlt történései pedig erősen hatnak a jelenre, mégis az emberi természet egyik legnagyobb ereje a „most” pillanata. A múlton rágódhatunk, merenghetünk, de nekünk a „mostot” kell megélni és jobbá tenni. Ha a jelent jól csináljuk, akkor kikerekedhet belőle egy boldog jövendő. Én hiszem, hogy azt a „mostot”, ami itt van, jól csináljuk, és jól csinálják azok is, akik jelenleg Magyarország sorsát irányítják és formálják. Ebben kiemelkedő szerepe van Orbán Viktornak, aki Európa lelkiismerete és reménysége. Elképesztő szabadságharcot folytat a magyar nemzet jövendőjéért – mondta az Edda frontembere, aki reméli, hogy a mai Magyarország értékeit tovább lehet vinni.


– Magyarország mindig a fény és a szeretet felmutatásának országa volt. Mi nem gyarmatosítottunk, mi nem pusztítottunk, mi nem ugrasztottunk össze népeket, csak tettük mindig a dolgunkat. Aki korábban a Kárpát-medencére tört, annak egy idő után mennie kellett, még a 150 éves török uralomnak is vége lett. Nem tudtak minket megtörni. A Nyugat pedig elbukott, ez már látható. Spanyolország, Franciaország, Anglia és Németország is a saját sorsát éli meg. Mi itt egy sávban megmaradunk annak, akik mindig is voltunk, büszke, független népeknek, talán még Olaszország is megmenekül. Ennyi marad meg Európának. De ennek így kell lennie – mondta beletörődően a zenész, aki dalt is írt a migránshelyzetről.
– Biztos vagyok benne, hogy a kollaboránsok egy része sem Istent, sem hazát nem tisztel. A legtöbbnek nincs jövője és múltja sem, csak a pillanat huszárai, akik próbálnak a hatalomért kapaszkodni. Az a világ, ahonnan a migránsok jönnek, több száz éve az erőszakra épül. Nekünk velük semmi dolgunk nem lehet. Írtam is erről egy dalt, az a címe, hogy Nem adom. Ebbe beleírtam mindent, amit gondolok, hogy nincs dolgunk együtt, és nem is lesz. Most fel kell állni, és harcolni kell a hazánkért.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tóth Andi kiosztott pár pofont

    Tóth Andi kiosztott pár pofont

    Tóth Andi fontosnak tartja, hogy meg tudja védeni magát, ezért bokszolni kezdett. Az énekesnő mindig is kemény csajnak tartotta magát, és a Lokálnak elárulta, korábban előfordult, hogy kiosztott pár pofont, ha az osztálytársai bántották.

  • Karthago – 40 éves jubileumi koncert

    Karthago – 40 éves jubileumi koncert

    A Karthago együttes ma Magyarországon, sőt Európában is, az egyetlen olyan aktív rockzenekar, amelynek tagjai az 1979-es megalakulásuktól kezdődően, a mai napig is az eredeti felállásban muzsikálnak!

  • Így néz ki Pál Dénes álomkertje

    Így néz ki Pál Dénes álomkertje

    Régi álma teljesült Pál Dénesnek, amikor ősszel végre kertes házba költözött családjával. Az énekes már most kihasználja a tavaszi időt, kertrendezésbe kezdett, készül a munkára is alkalmas, kényelmes terasz és a játszósarok is a kislányának.