A dolog lényege, hogy az Európai Parlament elé került egy javaslat, amely komoly uniós forrásokat biztosítana Soros szervezeteinek, amennyiben megszavazzák – írta a 888.hu.


A javaslat nem meglepő módon a hazánkat többször is támadó bizottság elnökétől, Claude Moraestől származik. A bizottság nemrég olyan javaslatot tett, amely a szavazati jog megvonásával és az uniós támogatások elvételével fenyegette meg hazánkat. Ezek után nem meglepő, hogy a bevándorlást elutasító Magyarország helyett inkább Soros migránspárti szervezeteit támogatná az unió. Mint ismert: Soros György hétfőn Brüsszelben járt, ahol Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével tárgyalt, zárt ajtók mögött.


Soros György (MTI/AP/Ferdinand Ostrop)


 

Lebontanák a kerítést

Soros György és hálózata több fronton támadja hazánkat. A milliárdos által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság „menedékkérő ügyfelei” – két bangladesi migráns – még 2015-ben kezdeményeztek nemzetközi eljárást Magyarország ellen, mert szerintük jogtalanul tartották fogva őket a tranzitzónában. Az ügyben tegnap Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt tartottak meghallgatást. A Magyar Helsinki Bizottság tehát nyíltan is a kerítés lebontásáért és a migránsok betelepítéséért harcol, nemzetközi fórumokon támadva hazánkat.

– Magyarország, ahogy eddig, a jövőben is meg fogja védeni határait, és nem fogja engedni, hogy a migránsbiznisz áldozatává tegyék – reagált Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.