EUR: 326,05 Ft
CHF: 280,82 Ft
2018. július 23., hétfő
Lenke

Belföld

Segítsünk! Szélhámos miatt kerülhet az utcára egy budapesti család

Csúnya átverés áldozata lett Dávid és párja, Dalma, ugyanis egy szélhámos miatt hétfőtől nem lesz fedél a fejük fölött. Berki Dávid a Lokálhoz fordult segítségért. Elmondása szerint nem hagyhatja, hogy másfél éves fia, Jason Zsolt és családja az utcára kerüljön.

– Két héttel ezelőtt a XIV. kerületben sétálgattam a párommal, albérletet kerestünk. Beszélgettünk, és egy Erika nevű nő meghallott minket. Azt mondta, hogy neki van egy kiadó lakása, és szívesen kiadja nekünk – mondta a Lokálnak Berki Dávid, aki ekkor még nem gondolta, hogy csúnya átverés áldozata lesz. – Megírtuk a szerződést, majd beköltöztünk.


Hamar kiderült azonban, hogy a nőnek valójában semmi köze nincs a lakáshoz, ugyanis ez az ingatlan a MÁV tulajdona.

– Két nappal ezelőtt kijöttek hozzánk a vállalat munkatársai, rendőrökkel, és közölték, hogy azonnal hagyjuk el a lakást. Mondtam, hogy ez nem úgy megy, hiszen van egy másfél éves fiam. Nem tudok egyik napról a másikra költözni, arról nem is beszélve, hogy az összes megtakarított pénzemet odaadtam a nőnek. 200 ezer volt a kéthavi kaució, és 70 ezer a havibér. Ez nem érdekelte őket, hiába mutogattam a szerződést. A párom nagy nehezen elérte, hogy kapjunk egy kis haladékot, így április 23-án, hétfőn 11 óráig kell kiköltöznünk – mondta a kétségbeesett apa.


A családot a szomszéd jelentette be, ugyanis ő a MÁV-nál dolgozik. Amióta kiderült a hír, folyamatosan családotthonokba járnak, egyelőre kevés sikerrel.

– Már legalább egy tucat családotthont felkerestünk, azonban nem jártunk sikerrel. Szinte sehol nincs hely. Kétségbe vagyok esve, nem tudunk hová menni, a hétfő pedig egyre közelebb van. Folyamatosan azon gondolkodom, hogy mit tehetnék, nem hagyhatom, hogy a családom az utcára kerüljön – mondta.

Ha bárki tud segíteni a bajba jutott családon, kérjük, hogy a szerkesztoseg@lokal.hu e-mail-címen jelentkezzen.

Kapcsolódó Cikkek