EUR: 315,87 Ft
CHF: 281,22 Ft
2019. március 26., kedd
Emánuel

Belföld

Soros egy rendszert épített ki, amivel befolyásolja a magyar politikát

A milliárdos üzletember létrehozta azt, amit már ifjúkorában megálmodott: egy olyan fekete-fehér világot, amiben kizárólag az ő anyagi céljaiért és a nyílt társadalom eszméjéért harcoló, az ő ítélete szerinti jók, valamint az ez ellen küzdő „gonoszok” vannak – írja az Origo.

Soros rendszerében az is félelmetes persze, hogy nincsen átmenet, köztes állapot. Álmainak beteljesítése érdekében három szinten építette ki hídfőállásait itthon: a civil szervezeteknél, a politikai szférában és a médiában. Ijesztő és meglehetősen komplex hálózatot hozott létre a magyar politika befolyásolására. Őket pénzeli, a saját céljaiért. Óriási erők sorakaznak a magyar kormánnyal szemben.


Az egész rendszer legfontosabb eleme a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF), amit a világ egyik leggazdagabb embere még 1993-ben hozott létre Open Society Institute néven, és csak 2010-ben lett Open Society Foundations. A New York-i székhelyű szervezetnek azért van kulcsszerepe, mert innen történik a pénzek elosztása a világ minden pontjára – írja az Origo.

Példának okáért a következőt lehet felhozni: az OSF több százezer dollárt fog szétosztani a hazai vidéki álcivil kezdeményezések között, és ki akar építeni egy Soros-közeli vidéki médiahálózatot. A bevándorláspárti spekuláns támogatási, illetve ideológiai rendszerének jól láthatóan három szintje van: a civil szervezetek, a politikusok, valamint a média. Közöttük tökéletes az összhang, ha valamelyiket támadás éri, akkor a másik kettő egyből ugrik.


Sokáig nem lehetett tudni, honnan kerültek elő a kormányt folyamatosan nyomás alatt tartó kreatív táblákkal, molinókkal felvonuló „civil” tüntetők. A második Orbán-kormány megalakulása óta jól megfigyelhetően megszaporodtak az ilyen jellegű megmozdulások, azonban feltűnő volt az is, hogy ezeknek az utcai tiltakozásoknak meglehetősen hasonló volt a forgatókönyve – írja a lap.

2015-ben közzétette az OSF magyarországi támogatottjainak listáját, amelyben többek között a következő szereplők voltak:

  • a Közép-európai Egyetem,
  • a Liget Műhely Alapítvány
  • a Magyar Helsinki Bizottság,
  • az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft.,
  • a Transparency International Magyarország Alapítvány,
  • a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület (TASZ)
  • a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület,
  • K-Monitor Közhasznú Egyesület,
  • a Független Újságírók Alapítványa,
  • és az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.

Ez a lista csupán töredéke Soros György hazai kedvezettjeinek. A civil szféra mellett a hazai politikai életben is befolyást szerzett Soros. Talán ennek van a legnagyobb súlya a különböző szintek között, hiszen az ország, vagy az adott település sorsát befolyásoló döntéseket ők hozzák.

Szél Bernadett

Szél Bernadett

Az amerikai üzletembernek több magyarországi pártban is van embere, a legtöbb szó talán Szél Bernadettről esett, akit 16 éves kora óta beszippantott a Soros-világ, de ide lehet sorolni Karácsony Gergelyt, akinek a tanácsadói körében nem kevés Soroshoz köthető “szakértő” van. Az Amerikában élő milliárdos üzletember érdekeit az Európai Parlamentben is képviselik magyar politikusok. Niedermüller Péter (DK), és Meszerics Tamás (LMP). Közös bennük, hogy akár itthon, akár Brüsszelben vannak, Soros György érdekeinek megfelelően nyomják a gombot: védik a spekuláns civiljeit, támogatják a bevándorlást, ellenzik a határzárat.

Karácsony Gergely

Karácsony Gergely

A civilek és a politikusok után a hazai médiában is kiépítette hídfőállásait Soros. A sajtó óriási tömegbefolyásoló erejére idejekorán rájött, így pénzt nem kímélve itthon is felépítette médiahálózatát. A hazai birodalmának zászlóshajója a 444.hu, ami egy az egyben Soros szócsöveként funkcionál. Uj Péter főszerkesztő elismerte, hogy a portálkasszájába Soros több mint 100 millió forintot rakott le, a lapot kiadó cég vezetésébe pedig két emberét is beültette.

Nyilvánvaló, hogy Soros az április 8-ai választásokba is beavatkozik. Célja, hogy a bevándorlás-ellenes jelölttel szemben egy sorosista jelölt álljon szemben – írja a lap.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gigajátszótér épül a Ligetben

    Gigajátszótér épül a Ligetben

    Megkezdődik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterének kivitelezése a Liget Budapest projekt keretében; az úgynevezett Nagyjátszótér több mint 13 ezer négyzetméteren kap helyet a park dél-keleti részén.

  • Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    A március 18-24. között tartott idei TeSzedd! önkéntes szemétszedési akció sikere azt mutatja, hogy összefogott az ország egy tisztább környezetért – jelentette ki Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

  • Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Nyugati titkosszolgálatok információi mellett egy külföldi védett tanú vallomása alapján gyanítják a hatóságok, hogy a múlthéten Budapesten elfogott F.

  • Science Park épül Józsefvárosban

    Science Park épül Józsefvárosban

    Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, ugyanis egy Egészségipari-Biotechnológiai Science Park létrehozásáról kötött megállapodást Budapest három nagy egyeteme a VIII.