EUR: 318,72 Ft
CHF: 270,74 Ft
2018. május 20., vasárnap
Bernát, Felícia

Belföld

Újabb tanúk kihallgatásával folytatódott a bőnyi rendőrgyilkosság tárgyalása

Tanúkihallgatásokkal folytatódott csütörtökön a bőnyi rendőrgyilkosság ügyének tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken.

A hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt Győrkös István, a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója továbbra sem tett vallomást, de együttműködött a bírósággal, kérdéseket tett fel a tanúknak és észrevételekkel élt.


A vádlottnak arról az indítványáról, hogy a bűncselekmény helyszínén, vagyis Győrkös István bőnyi házában is tartsanak helyszíni tárgyalást, még nem hozott döntést a Varga Roland törvényszéki bíró által vezetett tanács.

Meghallgatták ugyanakkor a csütörtöki tárgyaláson a Terrorelhárítási Központ (TEK) több munkatársát, akiket a tűzharc lezajlása után hívtak a helyszínre, és végül ők fogták el a szintén súlyos sérülést szenvedett vádlottat.


Elmondták, hogy a már sokszor elgyakorolt módon, rutinszerűen jártak el, miután egy csoportjuk benyomult a házba. Először a sebesült rendőrtisztet hozták ki, aki ekkor már nem élt, és később a mentők sikertelenül próbálkoztak újraélesztésével.

Győrkös Isván a tanúk elmondása szerint a lövöldözést követően fegyvereivel a ház egy belső szobájába vonult vissza. Az ágy előtt ülő helyzetben a földön feküdt, a szoba egy olyan pontján, ahonnan szemmel tartotta a helyiség összes lehetséges bejáratát. A kommandósok szerencséjükre egy szekrény tükréből ráláttak anélkül, hogy be kellett volna lépniük a szobába, így tárgyaltak vele.

A vádlott sérülései miatt csak többszöri kérésükre tette fel a nála lévő gépkarabélyt az ágyra úgy, hogy azt már nem érhette el. Mint a tárgyaláson kiderült, egy pisztoly is volt nála, amit az egyik kommandós állítása szerint egy hirtelen mozdulattal megpróbált jobb combja mellett nem látható helyre tenni, de amikor felszólították, ezt a fegyvert is csövénél megfogva tette az ágyra. Ahogy megvált a fegyverektől, azonnal megrohanták és megbilincselték.

A tárgyaláson a védelem komoly figyelmet szentelt egy kazettás üvegezett ajtónak, amelynek üvegén a tanúvallomások szerint több lövedék is áthatolt, nyomokat hagyott. Csakhogy ennek az ajtónak az üvegét a házat átvizsgáló kommandósok egyike – már Győrkös István elfogása után – betörte.

A védelem szerint a bűnügyi helyszín ilyen fokú megváltoztatása megnehezíti, sőt akár lehetetlenné is teheti a szakértői bizonyítást.

Zamecsnik Péter ügyvéd, aki mint sértetti képviselő kapcsolódott a perbe, az MTI-nek viszont úgy fogalmazott: rendelkezésre áll olyan kellően megalapozott szakértői vélemény, amely szerinte bizonyítja a vádat. Az úgynevezett “baráti tűz” elméletét – vagyis hogy a rendőrtársai lőtték meg az őrnagyot – viszont teljesen megalapozatlannak tartja. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróságnak egyedül a vádiratban foglaltakról van lehetősége dönteni.

Arról, hogy Győrkös István “véletlenül” húzta meg a ravaszt úgy fogalmazott: nem lehet véletlenül engedély nélkül fegyvereket tartani, azokat csőre töltve tárolni, kibiztosítani és a rendőrökre fogni.

A Szombathelyi törvényszék a tárgyalást elnapolta, június 28-29-re tűzött ki újabb két tárgyalási napot.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek