EUR: 322,57 Ft
CHF: 282,67 Ft
2018. október 24., szerda
Salamon

Egyéb Szombathely

2018 a Családok Éve

Öt nap, 11 helyszín, 14 program – ez a mérlege az idei, 23. Szociális Hétnek. A rendezvénysorozat főszervezője ezúttal a Pálos Károly Szociális Szolgáltató központ és Gyermekjóléti Szolgálat volt.

– Egy közösség erejét az határozza meg, miként bánik a rászorulókkal. Szombathely szociális ellátása példaértékű – fogalmazott dr. Puskás Tivadar polgármester a programismertető sajtótájékoztatón. Hozzátette: a rendezvénysorozat célja, hogy a szociális szférában dolgozók bemutatkozhassanak különböző előadások, nyílt napok formájában.


Nagy volt az érdeklődés Fotó: CSG

– 2018 a Családok Éve. Igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy a család minden tagja megtalálja a neki tetszőt – mondta Kulcsár Lászlóné, a főszervező Pálos Károly Szociális Szolgáltató központ és Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója.

Az előadások sorát Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember nyitotta, a másnap a sport jegyében telt és a többi közt egészséges ételeket is kóstolhattak az érdeklődők. Május 10-én nyílt napot tartottak a szombathelyi Barnahus központban és a Ma Háza Rehabilitációs Foglalkoztatóban is. A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. speciális filmnézés címmel szervezett konferenciát, és Szombathelyre látogatott Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó is.


Dr. Bencsics Enikő, az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetője Puskás Tivadar polgármestertől vehette át a „Pálos Károly-díj” I. fokozatát Fotó: CSG

A hagyományokhoz hűen a Szociális Hét zárásaként díjátadó gála keretében kaptak kitüntetést a szociális szférában kiemelkedő munkát végző dolgozók. A „Pálos Károly-díj” I. fokozatát dr. Bencsics Enikő, az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetője vehette át. A „Pálos Károly-díj” II. fokozatával Szoboszlai Attiláné kisgyermeknevelő és Horváth Lászlóné munkáját ismerték el. A Szociális Ellátás Segítéséért-díjat Fábián Sándor, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény dolgozója kapta. Kurucz Izabella konyhalány a Szociális Ellátás Segítéséért-díjban részesült, Hajdu Endre, a Szív a Szívért Egyesület elnöke pedig Győrvári Edith-díjban részesült.

Kapcsolódó Cikkek