2019. február 20., szerda
Aladár, Álmos

Belföld

A magyarság hálózata él és működik

A magyarság hálózata azért él és működik, mert az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetően stabil és független anyaországot sikerült építeni, amelyre a külhoni magyar közösségek is támaszkodni tudnak – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Stuttgartban a tárca tájékoztatása szerint.

A Miniszterelnökség vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Szilágyi Péter szombaton az Erdélyi Világszövetség által szervezett Wass Albert-emlékesten, az író születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából úgy fogalmazott: Wass Albert életműve nemcsak emlékezések, szívhez szóló versek és írások sora, hanem egyben “a magyar emigráció küldetésének legtisztább megfogalmazása: szóvivői lenni a hazának”.


A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár hangsúlyozta, “a világ számos pontjára szétszóratott magyarok vállalták a Wass Albert által is kijelölt küldetést”: nem hallgattak arról, ami a vasfüggönyön túl sújtotta nemzettársaikat, megőrizték a magyar szabadságba vetetett hitet és mindazokat a szellemi hagyatékokat – köztük Wass Albert örökségét -, amelyekre a szabad Magyarország felépült. Hozzátette: az Erdélyi Világszövetség kezdettől fogva egyszerre tekintette céljának a helyi magyarság közösségének épülését és az otthoniak segítését, a stuttgarti magyarság pedig ma is az egyik legszervezettebb, magyar és erdélyi identitásához is ragaszkodó közösség.

Szilágyi Péter kiemelte: a magyar kormány felelősséget vállal és visel minden magyarért, éljen bárhol a világon. Felidézte: a 2010 óta útjára indított programoknak és támogatásoknak – így a Kőrösi Csoma Sándor Programnak vagy a diaszpórapályázatoknak – köszönhetően a diaszpóra magyarsága is megtapasztalhatja az anyaország gondoskodását. Mint hozzátette, közjogilag is egységessé vált a nemzet, már több mint egymillió külhoni magyar kapta meg, illetve kapta vissza magyar állampolgárságát.


A helyettes államtitkár szólt arról is: április 8-án a magyar választók amellett tették le a voksukat, hogy Magyarország továbbra is erős bástya, minden magyar közös hazája maradhasson. A diaszpóraközösségeknek, akárcsak az elmúlt években, a jövőben is kiemelt szerepük lesz a magyarság sorskérdéseinek alakításában – fűzte hozzá.

Kapcsolódó Cikkek