EUR: 321,62 Ft
CHF: 282,47 Ft
2019. április 25., csütörtök
Márk

PR

Csökkent az áfa, nőtt a fogyasztás

Csaknem 2,2 kilogrammal nőtt a sertéshúsfogyasztás éves szinten Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Mindez annak köszönhető, hogy 2016 elején a sertéshús, majd ez év január 1-jétől a sertésbelsőségek, illetve az élelmezési célra szolgáló melléktermékek áfája is csökkent, 27-ről 5 százalékra.

Most átlagosan 23-25 kilogramm sertéshúst fogyasztanak évente a magyarok. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint a 2016 óta tapasztalható mintegy tízszázalékos növekedés összefüggésben van a lakosság jövedelmének, valamint a minimálbérek emelkedésével is.
Fazekas Sándor szólt arról is, hogy a piac átláthatóbbá tétele hozzájárul az ágazat fehéredéséhez, a feketekereskedelem visszaszorításához.


A hazai sertéshús megbízható minőségű és finom Fotó: Csudai Sándor

– Magyarország 2010-ben közel 50 milliárd forintot fordított saját forrásból a termelők támogatására, amely tartalmazza az összes, nemzeti forrásból származó agrártámogatást – mondta a miniszter nemrégiben a sajtónak, hozzátéve: az elmúlt hét évben ez az összeg megduplázódott, most mintegy 103 milliárd forintot fordítanak erre. Ez mutatja, hogy a kormány elkötelezett a mezőgazdasági termelők, az állattartók megsegítése iránt. Támogatás hiányában az olcsó, dömpingáras, gyakran bizonytalan eredetű és élelmiszer-biztonsági kockázatot is jelentő importtermékek lennének a magyar piacokon.


Igenis, kell a vörös hús!

Itt az ideje leszámolni azzal az általánosan elterjedt tévhittel, hogy a sertéshús nem lehet része az egészséges táplálkozásának. Íme, a legfontosabb érvek a fogyasztása mellett:

Nélkülözhetetlen ásványi anyagok, vitaminok és zsírsavak vannak a sertéshúsban Fotó: MaxPixel

  1. Mint minden hús, a sertés is elsődleges fehérjeforrás, tartalmazza az összes esszenciális aminosavat, ami az egészséges sejtépítéséhez szükséges.
  2. A sertéshús ötször annyi B1-vitamint tartalmaz, mint más állatok húsa, de megtalálható benne a B2-, a niacin, a B6- és a B12-vitamin is.
  3. A húsokban található vas szívódik fel leghatékonyabban az emberi szervezetben. És minél vörösebb egy hús, annál magasabb a vastartalma, így a sertéshús remekül támogatja a vérképzést.
  4. zsírok  a sejtek nélkülözhetetlen építőkövei. Dietetikusok azt javasolják, hogy a húson látható zsírréteget távolítsuk el főzés előtt, a rostok között lévő zsírra azonban szükség van.
  5. A sertésbelsőségek gazdag forrásai az A- és D-vitaminnak.
  6. A szervezet vízegyensúlyát és a szívritmust szabályozó nátrium és kálium megfelelő arányban és mennyiségben található meg a sertéshúsban.
  7. Az immunrendszer egyik fő támogatója, részt vesz az enzimek működésében, biztosítja a sejtek épségét, szabályozza az izmok összehúzódó képességét, elősegíti az inzulin képződését, és hozzájárul a szellemi frissesség megőrzéséhez is a cink, amely nagy mennyiségben található meg a sertéshúsban.

Kapcsolódó Cikkek