2018. augusztus 15., szerda
Mária

Belföld

Ebbe a két személyiségtípusba sorolhatók a gólyák

A gólyák vonulásuk során két “személyiségtípusba” sorolhatók magyar és német kutatók szerint: a vezetők feltérképezik a légáramlatokat, míg a követők inkább a nyomukba szegődnek. Nagy Máté, az MTA-ELTE Statisztikus es Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tagja és a Max Planck Ornitológiai Intézetben, valamint a Konstanzi Egyetemen dolgozó munkatársai a Science című tudományos lapban mutatták be kutatásaik eredményét.

Az, hogy egy gólya melyik stratégiát választja, egyúttal jól jelzi vonulási útjának végállomását is – állapították meg a szakértők.


A kutatók egyszerre több mint 60, a kutatás kezdetekor kikelt gólyára rögzítettek kicsiny, 60 grammos jeladókat, amelyek sűrű időközönként nemcsak a madarak pontos helyzetéről küldtek adatokat, de gyorsulásmérőik révén a mozgásuk módjáról is. Utóbbi apró szerkezetek képesek megmutatni, hogy a gólya éppen siklik, gyorsan irányt változtat vagy csapkod a szárnyaival. A jeladóval ellátott madarak a németországi Radolfzell melletti kisebb terület populációjából, sokszor közös fészekaljból származtak, így a kutatók számíthattak arra, hogy vonulás közben is csoportokat alkotnak. E csoportok viselkedésének ilyen pontosan dokumentált megfigyelésére egyetlen korábbi kutatás sem vállalkozott – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia MTI-hez eljuttatott közleményében.

A madarak alapjában véve kétféle módszerrel haladnak a levegőben: szárnycsapásokkal és siklással. A szárnycsapások komoly izommunkát és így energiabefektetést igényelnek. A siklás ilyen szempontból sokkal “olcsóbb”, viszont csak ezzel a módszerrel nem lehet a végtelenségig eljutni, hiszen siklás közben folyamatosan csökken a magasság. Ilyenkor segítenek a termikek, vagyis felszálló légáramlatok, amelyeknek erejét kihasználva újra és újra magasságot lehet nyerni. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül is több száz kilométert lehet megtenni.


A Martin Wikelski professzor vezette csoport által gyűjtött adatokból kiderült, hogy a gólyák két jól elkülöníthető “személyiségtípusba” sorolhatók: vannak köztük vezetők és követők. A vezetők ügyesen találják meg az újabb és újabb termikeket, és akadnak rá azokra a helyekre, ahol a légáramlat a legerősebben emeli őket a magasba. Ezek a madarak éppen ezért kissé szabálytalan útvonalon repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig ha kifogy a szél alóluk, gyorsan továbbsiklanak a következő ígéretes termik felé.

A követők taktikája egészen más. Ők nem bajlódnak a kísérletezéssel, hanem kivárják, míg a vezetők megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és a nyomukba szegődnek. Emelkedésük útvonala ezért sokkal szabályosabb, viszont ahhoz, hogy tartani tudják a tempót a vezetőkkel, korábban el kell hagyniuk a termiket, és erős szárnycsapásokkal rásegíteni a két termik közötti siklásra.

E két viselkedésmód nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de azt is, hogy meddig jutnak el a gólyák a vonulás során. A kutatók megfigyelték, hogy míg a vezetők Nyugat-Afrika felé veszik az irányt, a követők általában megállnak Spanyolországban, nagyjából fele akkora távolságot megtéve, mint a termikek “letapogatásában” jártasabb társaik. Az összefüggés annyira erős, hogy elég pár percnyi repülést megvizsgálni a vonulás során, és kiderül, hogy a madár Afrikába tart-e, vagy megelégszik az Ibériai-félszigettel.

A kutatók több évtizedes munkájának eredményeként nemsokára egy új megfigyelési lehetőség is szóba jön: 2018 augusztusától az Icarus Initiative révén a jeladók a Nemzetközi Űrállomáson keresztül küldhetik majd adataikat a kutatóknak, felülemelkedve a földi hálózatok korlátain.

Kapcsolódó Cikkek