EUR: 323,03 Ft
CHF: 282,46 Ft
2018. október 18., csütörtök
Lukács

Belföld

Erőszak és magánlaksértés: A Jobbik elnökének fiai tagadnak a bíróságon

Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének fiai, tagadták bűnösségüket, akik kedden társaikkal együtt közösség tagjai elleni erőszak és magánlaksértés vádjával álltak bíróság elé. Sneider hisz a fiainak, büszke rájuk, ráadásul az egész ügyben politikai színezetet lát – írja a Magyar Időkre hivatkozva.

Az ügy nyomozása során Sneider kijelentette: büszke a fiaira, és arra is, hogy a Betyársereg tagjai voltak, a keddi tárgyalás szünetében pedig újságíróknak nyilatkozva azt mondta: az eljárásnak politikai színezete van, és érdekes, hogy az ügyet a választások környékén „vették elő”. Az igazság ezzel szemben az, hogy az ügyben nyomozó Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. február elején vádemelési javaslattal zárta le a vizsgálatot, az ügyet később a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet közbenjárását követően a Heves Megyei Főügyészség újraindította.


Többrendbeli folytatólagosan, kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés vádjával állt bíróság elé Sneider Tamásnak, a Jobbik újonnan megválasztott elnökének két fia, valamint négy tettestársuk, akik a vádirat ismertetése után tagadták a terhükre rótt bűncselekményeket.

A Jobbik elnökének fiai, Márk másod-, Erik harmadrendű vádlott. Az ügyészség a hatodrendű vádlott kivételével valamennyiükre letöltendő szabadságvesztést kért. Így a Sneider fiúk akár börtönbüntetést is kaphatnak.


A vádlottak nem kívántak nyilatkozni a bíróságon, és fenntartották a nyomozás során tett vallomásukat, amelyben a Betyársereget egy baráti, sportolni vágyó fiatalokból álló társaságként jellemezték, és azt állították, hogy az ingatlant azért bérelték ki, hogy összejöveteleiken kerti sütéseket rendezzenek. A Magyar Idők úgy tudja, a tárgyalásra beidézett hat tanú közül egyikük sem jelent meg a bíróság előtt. A büntetőper csütörtökön fog folytatódni a tanúk kihallgatásával.

Egy cigány család sorozatos megfélemlítésében vett részt az ügyészség vádirata szerint Sneider Tamás jobbikos parlamenti alelnök két fia, Erik és Márk. Az ügyészség szerint ugyanis tagjai voltak annak a csoportnak, amelyik 2015-ben a Heves megyei Szúcson napokon át terrorizált egy cigány családot. Az eset előtt egy azóta törölt cikk jelent meg az egyik megyei napilap online verziójában, amelyben egy névtelenséget kérő helyi erdész az említett cigány család fejét vádolta falopással. Korábbi sajtóinformációk szerint az erdő tulajdonosa ezek után „hívta rá” a Betyársereget a családra. A sereg logóját viselő fiatalok egy csoportja ezek után házat bérelt Szúcson, mindenhová követték a megvádolt cigány családfőt, aki három hónapnyi zaklatás után jogvédőktől kért segítséget.

Az ügyben indult nyomozás arra jutott, hogy a gyanúsítottak közösség elleni erőszakkal vádolhatók, mivel hosszú időn át követték, szidalmazták, cigányozták és fenyegető hangnemben arra szólították fel a család tagjait, hogy költözzenek el a faluból. A Pesti Srácok szerint az is előfordult, hogy bemásztak a ház udvarára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Buszok ütköztek a XI. kerületében

    Buszok ütköztek a XI. kerületében

    Összeütközött két busz Budapest XI. kerületében, a Jagelló út és a Hegyalja út kereszteződésében csütörtök délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

  • Rengeteg kárt okoznak a poloskák világszerte

    Rengeteg kárt okoznak a poloskák világszerte

    Jelentős, a becslések szerint több milliárd eurónyi gazdasági kárt okoznak világszerte a Közép-Európában, így Magyarországon is megtelepedett észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák – mondta Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára az MTI-nek.