2018. augusztus 15., szerda
Mária

Sport

Fucsovics: Gyerekkorom óta erről álmodtam

Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás tenisztornán.

A 26 éves játékos elsőként a német Peter Gojowczyk ellen 6:2, 6:2-re megnyert döntőről beszélt:


“Magabiztosan kezdtem, és éreztem, hogy van esélyem, kézben tartom a meccset. Remekül bevált az a taktika, amelyet edzőmmel, Sávolt Attilával dolgoztunk ki, azaz, hogy mivel az ellenfelem agresszívan, laposan üti a labdát, én próbáljam játékban tartani azt, és fokozatosan átvenni az irányítást” – árulta el a nyíregyháziak büszkesége, majd rátért az ötmeccses svájci menetelés korábbi állomásaira.

“A legjobb mérkőzésem az első kettő volt Albert Ramos és Frances Tiafoe ellen, aztán – noha simán legyőztem Stan Wawrinkát – nem éreztem annyira stabilnak magamat. A mélypont a Steve Johnson elleni elődöntő első másfél szettje volt, akkor nagyon mélyről jöttem vissza, de sikerült összeszednem magamat, a fináléba jutottam.”


Fucsovics nevetve reagált arra a felvetésre, hogy az áprilisi, budapesti versenyen a korai búcsú után még keserűen beszélt arról, hogy nem “fekszik” neki a salakborítás.

“Ezt a véleményemet most már nehéz lenne fenntartani. Ezzel együtt tény, hogy nem a kedvenc borításom, de az utóbbi időben valahogy mindig jól végződik a salakszezon. Tavaly júniusban győztem a vicenzai challenger-versenyen, idén pedig már ATP-tornát nyertem” – magyarázta.

Ami az ünneplést illeti, a Davis Kupa-válogatott vezére elmondta, nem sok ideje lesz rá. Este csapatával beülnek abba az étterembe, ahová egész héten jártak, vasárnap pedig már utaznak tovább a Roland Garrosra, ahol életében először főtáblás lesz. A jövő héten ráadásul már – újabb karriercsúccsal – a világranglista 45. helyezettjeként vághat neki a párizsi Grand Slam-versenynek.

“Mint megtudtam, az open-érában magyar részről csak Taróczy Balázs és én nyertünk férfitornát. Ez az érzés nagyon új nekem és alighanem az egész magyar teniszsportnak. Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy ATP-tornagyőztes leszek” – jelentette ki Fucsovics Márton, akinek első ellenfele a kanadai Vasek Pospisil lesz a francia fővárosban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bárban balhézott az NBA sztárja

    Bárban balhézott az NBA sztárja

    James Harden, a Houston Rockets kosaras sztárja után nyomoz a rendőrség, mivel a játékos és társasága érintett volt egy éjszakai bárban történt incidensben.

  • Madridi derbi a Szuperkupáért

    Madridi derbi a Szuperkupáért

    Madridi rangadó Tallinnban: ma este az észt fővárosban mérkőzik az európai Szuperkupáért a Bajnokok Ligája-győztes Real és az Európa Liga-első Atlético.

  • De Bruyne szakácsa a City-sikerek titka?

    De Bruyne szakácsa a City-sikerek titka?

    Jonny Marsh remek, két Michelin-csillagos éttermét hagyta ott a Manchester City kedvéért. A koppenhágai Noma elkényeztetett ízlésű vendégei helyett Kevin De Bruyne-re vagy éppen Ilkay Gündoganra és társaira főz.