EUR: 324,32 Ft
CHF: 281,48 Ft
2018. június 22., péntek
Paulina

Sport

Horváth Laura kijutott a crossfit világbajnokságra

A sikeres selejtezőt követően az európai regionális kvalifikációs versenyen is kiválóan szerepelt Horváth Laura, aki az összetett második helyezésével jutott ki az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnokságra.

A mindössze 21 éves versenyző klubjának tájékoztatása szerint a közép-európai régió kvalifikációs versenyét péntektől vasárnapig Berlinben rendezték, Horváth Laura végig az élmezőnyben szerepelt, az utolsó feladatsorban (wod) pedig futamgyőztesként tette még biztosabbá világbajnoki részvételét. A regionális küzdelmek másik magyar résztvevője, Szakolczai Fédra 29. helyen végzett a 40 fős mezőnyben.


“Nagyon akartam, tudtam, hogy meg tudom csinálni és véghez is fogom vinni. Nagyon jól éreztem magam, fantasztikus verseny volt, szerencsére feküdtek is nekem a feladatsorok” – mondta az MTI-nek Horváth Laura, aki 16 éves koráig falmászó volt, öt esztendeje crossfittezik. “Minden versenyen az a célom, hogy nyerjek, ne csak jól érezzem magam. Meg akarom mutatni a világnak és Amerikának, hogy mit tudok” – tette hozzá a világbajnoksággal kapcsolatban.

A vb-t 2007 óta rendezik meg, magyar versenyző eddig egyetlen egyszer szerepelt, 2013-ban Kovács Lacee 25. helyen végzett. Az idei esemény nyílt selejtezőit februárban bonyolították le többszázezer nevezővel, majd ezt követték a regionális selejtezők, magát a vb-t augusztus 1. és 5. között a Wisconsin állambeli Madisonban rendezik.

A crossfit főként olimpiai súlyemelésből, pliometrikus, erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Kapcsolódó Cikkek

  • Neymar már a harmadik a brazil örökranglistán

    Neymar már a harmadik a brazil örökranglistán

    Neymar 56 góljával már egyedül harmadik a brazil válogatott gólszerzőinek örökrangsorában, mivel betalált Costa Rica ellen az oroszországi labdarúgó-világbajnokság pénteki csoportmérkőzésén.

  • Vért izzadva győztek a brazilok

    Vért izzadva győztek a brazilok

    Második mérkőzésén megszerezte első győzelmét az esélyesek közé sorolt Brazília az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon: Costa Rica ellen, Szentpéterváron 2-0-ra nyert az E csoportban.