EUR: 317,77 Ft
CHF: 279,86 Ft
2019. február 19., kedd
Zsuzsanna

Extra

Kicska László: Anyu megálmodta Nati születését

Kicska László boldogabb, mint valaha, hiszen nemrég megszületett első gyermeke, Natália Zita. A kislány második nevét nagymamája után kapta, aki épp akkor hunyt el, amikor a pici megfogant. Az Edda gitárosa a Lokálnak elárulta: édesanyja a halálos ágyán megálmodta a baba születését.

– Nati augusztus végén fogant meg, édesanyám pedig szeptember elején hunyt el. Ő sajnos már nem tudhatta meg, hogy unokája születik, cserébe viszont megálmodta. Utolsó napjainak egyikén mentem be hozzá, amikor a halálos ágyán egyszer csak megfogta a kezem, és azt mondta, álmában azt látta, hogy apa leszek, kislányom fog születni. Ott helyben még nem tudtam neki azt mondani, hogy ez nemcsak egy álom, hanem maga a valóság, hiszen a párom akkor még nem lehetett biztos a várandósságában – kezdte lapunknak az Edda gitárosa, aki hisz a sorsszerű történésekben.


– Szerintem nincsenek véletlenek, minden úgy történt, ahogy kellett. Nagyon érdekes volt például, hogy a dátum, amikorra a párom ki volt írva szülésre, épp szeretett édesanyám születésnapjára esett. Ennek fényében a névválasztás egy percig sem volt kérdéses. A Natália kezdetektől fogva mindkettőnknek nagyon tetszett, ám szép gesztusnak tartottuk, hogy a pici elhunyt nagymamája emlékére a Zita nevet is megkapja. Édesanyám mindig nagyon vágyott egy unokára, kiváltképp egy kislányra. Az ő elvesztése és Natália születése talán életem két legmeghatározóbb élménye, legyen az pozitív vagy negatív. Nagyon különleges számomra, hogy mindez épp párhuzamosan történt. Úgy érzem, hogy bezárult egy kör, hiszen végül minden úgy alakult, ahogy édesanyám a halála előtt megjósolta. Most már mindannyian békére találtunk – árulta el Kicska László, aki őszintén mesélt arról is, hogy 52 évesen már szinte lemondott az apaságról.

– Vén fejjel már nem voltam megveszve azért, hogy mindenáron apa legyek. Tulajdonképpen már meg is barátkoztam a gondolattal, hogy nekem más utat jelölt ki a Jóisten. A párom megismerésével viszont minden megváltozott, hiszen ő 34 évesen még mindenképp vágyott gyermekre, és én örömmel voltam ebben partner. Hálás vagyok neki, hiszen így most életem egyik legboldogabb időszakát élhetem.


Keresztes Ildikónak is megmutatja a picit
Az Edda gitárosa volt feleségével, Keresztes Ildikóval is megosztotta az örömhírt, akivel több mint huszonöt évig alkottak egy párt. – Ildivel a mai napig nagyon jóban vagyunk, gyakran dolgozunk együtt. Boldog volt, amikor megtudta, hogy apa leszek, és remélem, hogy hamarosan neki is megmutathatom az én gyönyörű kislányomat – mondta lapunknak Laci.

Vasárnap este ért véget a magyar városok és falvak ünnepe, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. A nézők között természetesen felbukkantak jól ismert arcok is.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Eljegyezték Katy Perryt

    Eljegyezték Katy Perryt

    Katy Perry és Orlando Bloom sokáig éltek se veled, se nélküled kapcsolatban, többször is szakítottak, mostanra viszont rájöttek, hogy együtt képzelik el a jövőjüket.

  • Abbie, a fekete démon

    Abbie, a fekete démon

    Abbie Holborn a Gordie Shore nevű amerikai valóságshowból vált ismerté, és rövid idő alatt nagyon sok rajongóra tett szert.

  • Curtis – hosszú még az út a rehab után

    Curtis – hosszú még az út a rehab után

    Curtis a hévégén jött ki az elvonóról, ahol több mint öt hetet töltött. Habár úgy érzi sikerült végleg leszámolnia drogproblémáival, a szakértő szerint még nem mondható gyógyultnak a rapper.

  • Oláh Gergő A Dalról: A jóisten akarta így

    Oláh Gergő A Dalról: A jóisten akarta így

    Plágium miatt kizárták A Dal szombati döntőjéből Petruskát és Help me out of here című dalát. Helyére Oláh Gergő lépett, aki úgy véli, hogy nem véletlen alakult így, biztos benne, hogy a Jóisten írta ezt a forgatókönyvet.