2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Budapest

Kis színházban is születhet kiváló rendezés mellett emlékezetes előadás!

A Kazán István Kamaraszínház Sartre: Zárt tárgyalás című próbáján  olyat láttunk amit még soha az előtt.


Van egy nagyszerű író, egy klasszikus színházi értékeket alkalmazó rendező, három színész, akiknek a közös munkája elég ahhoz hogy lekössön, megdöbbentsen elgondolkoztasson mindenkit, aki megnézi ezt a darabot. Kriszt László kevésbé ismert rendező,
pedig az elmúlt több mint egy évtized alatt több darabból is közönségsikert alkotott.
A Kislány a pokolban, a Nálunk Auschwitzban, a Gellérthegyi álmok, a Pulóvergyűjtő, a Mese az állatkertről, a Magányos Johanna mind-mind igazi mestermű volt, ám ebben a darabban látszik hogy mélységben ismeri az emberi lelkeket a színház szabályait pedig profi módon alkalmazza.
Több darabjában is úgy sikerült formabontóan rendeznie hogy közben a leghűbben ragaszkodott a klasszikus színházírói és rendezési hagyományokhoz, azt mondta próba közben hogy “amit nem ért meg a néző vagy
amely előadás nem hatol be a közönség lelkébe, utána felesleges magyarázkodni, ott valaki vagy valakik nagyon nem értették azt amit alkottak. Ők a magyarázkodók, akik csak magyarázkodni tudnak, mást nem”

A Zárt tárgyalás című színdarab lényegében a pokolban játszódik (Fotó: Telegdi István)


A Zárt tárgyalás próbája alapján kibontakozik, három olyan archetípus, akik miután mindenkit tönkretesznek maguk körül, önmaguk önpusztító áldozataivá válnak s a pokolra kerülnek.
A pokol (egy három kanapéból álló szoba) ahol szimbolikusan egy lélek-tükör, amiben szembesülnek gonosz énük múltbeli történéseivel. De még ott sem akarnak, s nem is tudnak “emberként működni”.


Az előadást a Kazán István Kamaraszínházban, a Fészek Művészklub kupolájában,  Ripli Zsuzsanna, Kálmán Henrietta, Bács Péter, Vég András közreműködésével  nézhetik meg az érdeklődőkt  május 15-én, 17-én és 19-én 19 órai kezdéssel.

Kapcsolódó Cikkek