EUR: 325,02 Ft
CHF: 294,99 Ft
2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Külföld

Megtámadott egy taxist két magyar férfi

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség két magyar férfival szemben, akik rátámadtak egy taxisra Csehországban – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlottak még 2017 augusztusában utaztak Csehországba, hogy munkát vállaljanak, de a körülményeket nem találták megfelelőnek, ezért már pár nappal később úgy döntöttek, hogy hazautaznak.


A két férfit a kalauz még Csehországban leszállította a vonatról, ezért úgy döntöttek, hogy erőszakkal megszerzik az állomáson parkoló egyik taxi sofőrjének pénzét.

A taxit egy elhagyott, kiserdő melletti földúthoz irányították, majd egy bicikliről leszerelt acél fémhuzallal megpróbálták megfojtani a sofőrt. Sikerült kiszabadulnia a fojtásból, de a vádlottak kirángatták az autóból és bántalmazták. A sofőrnek végül sikerült elmenekülnie, és a közeli településen értesítette a rendőrséget.

A vádlottak ezalatt a gépjárművet átkutatták, kitépték a taxi navigációs készülékét, de végül csak három doboz cigarettát vittek magukkal, majd elrejtőztek a közeli erdőben. Később visszamentek az állomásra, ahonnan vonattal Magyarországra utaztak; a nyomozók egy hónappal később itt fogták el őket.

A két férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A főügyészségi indítvány alapján, a vád szerinti bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés – írták.

Kapcsolódó Cikkek

  • Riasztó sebességű a dachsteini gleccserolvadás

    Riasztó sebességű a dachsteini gleccserolvadás

    Riasztó sebességű és mértékű a dachsteini gleccserolvadás. Azonnali klímavédelmi intézkedésekre van szükség – állapította meg egy helyszíni szemle után Runi Anschober környezetvédelemért felelős felső-ausztriai politikus.

  • Ezért gyújtogatott a filmstúdióban

    Ezért gyújtogatott a filmstúdióban

    “Ellopták”, más szerző nevével használták fel a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta pénteken a japán sajtó.

  • Saját húgát verte baseballütővel agyba-főbe a migráns

    Saját húgát verte baseballütővel agyba-főbe a migráns

    Elképesztő indulattal ütötte nővére fejét egy baseballütővel egy 18 éves afgán fiú, aki azért rontott a 20 éves lányra Stuttgart egyik vasútállomásán, mert a lány nem azt a férfit szerette, akit az iszlám törvénykezés szerint élő családja szánt neki.