2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Külföld

Pofátlan! Halálos betegnek kamuzta gyermekét a pár, hogy pénzhez jussanak

Amikor az ember azt hiszi, hogy már nem lehet, pontosabban nem tudnak pofátlanabb dolgot produkálni az emberek, mint amivel már találkoztunk, nos, akkor mindig jön egy újabb, embernek csúfolt valaki, aki megdönti e teóriánkat.

A nap bunkója címet most az a New York-i házaspár érdemelte ki, akik saját gyermeküket úgy állították be az interneten, mintha rákos, halálos beteg lenne. Ezzel az volt a céljuk, hogy adományokat csaljanak ki olyan emberektől, akik önzetlenül segítenek az ilyen vagy hasonló helyzetbe került betegeken – írja a New York Post.


A fiatal párnak egy ideig jól is ment a hazudozás, míg végül valakinek gyanúsak lettek a sokszor hibás diagnózissal az interneten pénzért kilincselő szülők. A feljelentést követően a rendőrségnek köszönhetően hamar lebuktak a csalók, akiknek az ügyében május végén várható ítélet. Az eddigi nyomozati anyagok szerint rövid időn belül  nagyjából 900 ezer forintnak megfelelő pénzbeli felajánláshoz jutottak jogtalanul.

Kapcsolódó Cikkek