2018. augusztus 14., kedd
Marcell

Extra

Schobert Norbi: Keményen széthajtottam magam

Schobert Norbi néhány hete jelentette be: huszonöt év után befejezi aerobik-pályafutását. A tréner már évek óta fontolgatja a visszavonulást, és egy új korszakot nyit az életében: megkönnyebbült üzletember és családapa lesz. 

– Május 26-án befejezem az aerobik-pályafutásomat – kezdte Schobert Norbi a 2018-as FitBalance-sajtótájékoztatón. – Igazából már tíz éve inkább üzletemberként tevékenykedem, és hat-hét éve kezdtem fontolgatni, hogy visszavonulok, de most jött el az idő, hogy ez meg is valósuljon. Szerintem a FitBalance egy olyan esemény, ahol egy méltó búcsúórát tudok tartani az embereknek. Keményen széthajtottam magam az elmúlt huszonöt évben, és már nem volt egészséges az a rengeteg mozgás, amit én napi szinten csináltam, úgyhogy eljött az ideje a váltásnak – mondta Norbi, aki úgy érzi, visszavonulása után sokkal felszabadultabb ember lesz.


– Ezentúl egy megkönnyebbült és felszabadult üzletember és családapa leszek. Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy az életemet más mederbe terelhetem, és inkább az egészséges életmód, a motivációs előadások és az üzletfejlesztés az, ami most főszerepet kap. Szóval ezentúl már semmilyen aerobikfellépést nem vállalok, maximum Réka óráin és az Alakreform táboraiban – mesélt jövőbeli terveiről a Lokálnak az életmód-tanácsadó szakember, akit talán felesége hiányol majd legjobban a színpadról.

– Nekem nagyon fog hiányozni Norbi, úgy érzem, vele az aerobik világa is picit kevesebb lesz. Ugyanakkor ez egy olyan szakma, amelyet – bármennyire nehéz is – tudni kell abbahagyni, és Norbi ezt méltóképpen le tudja zárni. Amióta a férjemnek szívműtéte volt, teljesen más életet él, mint korábban. Sokkal többet van otthon, és más dolgokat tart fontosnak. Nagyon nagy segítség nekem, hiszen amikor a hétvégén én lelkes emberekkel tornázom együtt, ő az, aki otthon van a gyerekekkel, és foglalkozik velük – tette hozzá Rubint Réka.


 

Kiállnak a mindennapos testnevelés mellett

Schobert Norbi és Rubint Réka a Figyelő hetilapnak adott interjúban kiemelték: nagyon fontosnak tartják, hogy a diákok a hét minden napján mozogjanak az iskolában. Réka azt vallja, az embereknek naponta, kétnaponta szükségük van a mértékletes testmozgásra. „Sportolni kell, én a sportot halálig fogom népszerűsíteni, csak hogy milyen mértékben, ez a legfontosabb” – tette hozzá Norbi.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek