EUR: 321,76 Ft
CHF: 282,22 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Extra

Több mint 20 milliót kaphat Növényi

Nyolc éve tart Növényi Norbert szövevényes bírósági ügye, ami miatt korábban elvették az olimpiai járadékát. Ha az egykori birkózó tisztázni tudja magát, egy összegben megkaphatja az évek alatt elmaradt járadékot: több mint 20 millió forintot.

Kevesebb mint egy hónap múlva folytatódik Növényi Norbert évek óta húzódó bírósági ügye, ahol várhatóan ítéletet is hoznak majd. Óriási a tét, hiszen a sportoló nemcsak lelkileg, de anyagilag is padlóra került. Növényi ugyanis az ügy hetedrendű vádlottja. A vádirat szerint a cég gyümölcskereskedelemmel – főleg banán értékesítésével – foglalkozott, és fiktív számlákat állított ki. Növényi azt mondja, hogy semmi köze sem volt a pénzügyekhez, csupán reklámarca volt a cégnek.


Fotó: Mészáros Diána

– Évi nyolcmilliárdos forgalmú cég volt, és húsz éve működött, ahol először mint felügyelőbizottsági tag, majd mint alkalmazott voltam, és a cég reklámozásával, népszerűsítésével voltam megbízva. Én sem tudom, hogy miért tart nyolc éve ez az ügy. Nagyon sok károm származott belőle. Elvették az olimpiai járadékomat, több tisztségről le kellett mondanom, nem hívnak filmes castingokra, elmentek az üzletfeleim, a bankkal is harcolni kellett, és elárverezték a házunkat. Azóta albérletben élünk, de az sem egyszerű, ugyanis nem mindig tudtuk fizetni a költségeket. Az elmúlt két évben öt helyre költöztem a családommal. Volt, hogy a villanyomat kapcsolták ki. Senki meg nem kérdezte, hogy miből etetem a gyerekemet vagy egyáltalán hogy tudunk megélni – mondta korábban a Lokálnak a 60 éves Növényi, aki 1980-ban a moszkvai olimpián lett aranyérmes. Az olimpia legjobbjai pedig életjáradékra jogosultak. Ennek összege egyébként havonta a Központi Statisztikai Hivatal által számított előző évi bruttó átlagkereset, ami azt jelenti, hogy Növényi az elmúlt években több mint 20 millió forinttól esett el. De az egykori sportoló bizakodhat: ha tisztázni tudja magát, akkor egy összegben megkapja az elmaradt összeget.
„Ha az olimpiai járadékra jogosult igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és nem vált érdemtelenné, akkor visszamenőleg a jegybanki alapkamattal növelve, egy összegben folyósítják részére az elmaradt járadékot” – tudtuk meg a Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságától.

– Nagyjából tudtam, hogy ez így van, és jó lenne, ha újra kapnám a járadékot. De azért ez még mindig csak az első fok, még elhúzódhat az ügy, de az tény, hogy így vagy úgy, de a végére fogunk jutni – magyarázta Növényi.


Kapcsolódó Cikkek

  • Rosszullétével bukott le Csobot Adél

    Rosszullétével bukott le Csobot Adél

    Hamar rátalált a boldogság Csobot Adélra, hisz annak ellenére, hogy még csak 24 éves, már menyasszony, és két gyönyörű kisfiú büszke édesanyja. Kisebb gyermekének, Ádinnak augusztusban adott életet, és noha anno nagyon meghitt körülmények között akarta elárulni párjának, Istenes Bencének, hogy újra babát vár, ez korántsem jött össze.

  • Bocsánatot kért exétől Pintér Tibor

    Bocsánatot kért exétől Pintér Tibor

    Több hónapos vívódás után végleg búcsút intett egymásnak Pintér Tibor és Rubos Frida. A fiatal lány többé nem él együtt a színésszel, aki már bánja, hogy a kapcsolatuk végén olyan sokat veszekedtek.

  • Nem fizet gyerektartást Owen Wilson

    Nem fizet gyerektartást Owen Wilson

    Owen Wilson harmadik gyermeke már több mint egy hónapos, de a színész nem kíváncsi rá. Még nem látogatta meg a kis Lylát, sőt nem is tartja édesanyjával a kapcsolatot, és gyerektartást sem fizet.