2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Külföld

A Bering-szorost 370 éve fedezték fel

Háromszázhetven éve, 1648. június 30-án indult el a kozák Szemjon Ivanovics Gyezsnyev expedíciója, amely elsőként hajózott át az Ázsiát és Amerikát elválasztó szoroson. Gyezsnyev jelentése elkallódott, a szorost így a dán Vitus Beringről nevezték el, aki 1728-ban minden kétséget kizáróan megállapította, hogy nincs szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között.

Az ázsiai és az amerikai kontinenst elválasztó, mintegy 1600 kilométer hosszú szoros legnagyobb szélessége 2400 kilométer, legkeskenyebb részén, a szibériai Gyezsnyev-fok és az alaszkai Prince of Wales-fok között viszont alig 85 kilométer. Mélysége 30-50 méter, a szoros közepén elhelyezkedő Diomede-szigeteken halad át a nemzetközi dátumválasztó vonal és az orosz-amerikai határ. Feltételezések szerint a jégkorszak idején a szoros helyén földnyelv kötötte össze a két kontinenst, ezen át vándorolhattak be Amerika őslakói.


Oroszország keleti hódításainak úttörői a kozákok voltak. Az első Urálon túli expedíciót Jermak Tyimofejevics atamán vezette 1581-ben: 800 fős seregével tutajon ereszkedett le a délre tartó folyókon, s az Irtisz folyó partján, a mai Tobolszk közelében legyőzte Kucsum szibériai tatár kánt. A kelet felé tovább nyomuló kozákok 1610 körül elérték a Jenyiszej, 1628-ban a Léna folyamot és a Bajkál-tavat, és 1639-ben kiértek a Csendes-óceánhoz, megalapítva Ohotszk városát. Természetesen az oroszok is lázasan keresték az Atlanti-óceántól Európa és Ázsia északi partján a Csendes-óceánra vezető hajózható útvonalat, az Északkeleti átjárót, amelyen Kínába és Indiába lehet eljutni.

Az 1605-ben született Szemjon Ivanovics Gyezsnyev (Gyezsnyov) huszonöt évesen csatlakozott a szibériai kozákokhoz. Állítólag részt vett a Léna folyó partján fekvő Jakutszk 1632-es megalapításában, egy jakut nőt vett feleségül, s 1640 körül a prémadó behajtására indított hadjáratokban vett részt a Léna völgyében. Nem sokkal később több társával északkelet felé indult, és a Kolima folyó partján építettek erődöt, Nyizsnyekolimszk volt akkor a legkeletibb orosz település. Az itteni csukcsoktól hallottak egy keletre fekvő folyóról (az Anadirról), amelynek partján rengeteg rozmáragyart és cobolyszőrmét lehet szerezni, és amelynek vidéke ezüstlelőhelyekben is gazdag.


Az egyik moszkvai kereskedő megbízottja, Fedot Alekszejev 1647-ben expedíciót szervezett a folyó felkutatására, amelynek tagja volt a kincstárnak járó prémadó beszedéséért felelős Gyezsnyev is. Nyáron kiértek a Jeges-tengerhez, de a mostoha jégviszonyok miatt vissza kellett fordulniuk. A következő évben újra próbálkoztak, ekkor már egy Geraszim Ankugyinov nevű szökevény kozák is csatlakozott hozzájuk saját hajójával és harminc emberével.

A kilencven ember és a hét hajó 1648. június 30-án indult el, abban az évben a jégviszonyok kedvezőek voltak, de a szokásosnál erősebb szelek tomboltak. A Jeges-tengerre kiérve két hajó rögtön odaveszett, egy vihar szétzúzta őket a jégtáblákon. Kelet felé indulva a Csukcs-tengeren újabb két hajójuk tűnt el, ezek talán Alaszka partjaira sodródtak, mert az ottani eszkimók jóval később is kék szemű emberekről meséltek, akik arrafelé éltek.

Szeptember közepe felé értek el Ázsia legkeletibb pontjára, a Gyezsnyev-fokhoz, amelyet Nagy Kőfoknak neveztek el. “Ez a sötét és félelmetes fok nagyon messzire benyúlik a tengerbe, és tajtékzó hullámtörés övezi” – írta beszámolójában Gyezsnyev. Angyukinov itt hajótörést szenvedett, embereit a megmaradt két hajó vitte tovább. Útjuk már délre tartott, a kozák felfedező beszámolt a keletre fekvő szigetcsoportról, a Diomede-szigetekről is. Októberben egy viharban Fedot hajója eltűnt, Gyezsnyevé pedig elsodródott és az Anadirtól délre szenvedett hajótörést. A huszonöt életben maradt ember éhezve-fázva tíz héten keresztül gyalogolt, amíg eljutott az Anadir torkolatáig. A telet csak tizenheten élték túl, ők tavasszal tutajokon a folyón felfelé indultak. Az anaul nép szállására érkezve meghódoltatták az itt élőket, adót szedtek tőlük, s téli szállást építettek.

Itt találkoztak össze az időközben a Kolima folyótól délkelet felé indult orosz expedícióval, amely sokkal kényelmesebb és veszélytelenebb szárazföldi úton érte el az Anadirt. Gyezsnyev a következő években tetemes mennyiségű prémet gyűjtött be, és gazdag rozmártelepet fedezett fel. Moszkvába 1664-ben tért vissza, a kincstárnak 289 pud (4,7 tonna) rozmáragyarat szolgáltatott be 17 340 ezüstrubel értékben (egy katona évi bére 5 rubel volt). I. Alekszej cár 126 ezüstrubelt utalt ki neki a bérén felül, és atamáni rangot kapott. Gyezsnyev 1673-ban halt meg Moszkvában.

Az írástudatlan Gyezsnyev valószínűleg nem fogta fel felfedezésének jelentőségét, s annak sem volt tudatában, hogy elérte Ázsia legkeletibb pontját. Jelentését nem méltatták figyelemre, s csak 1736-ban bukkant rá Jakutszkban egy német történész, aki 1758-ban publikálta. Időközben a dán születésű, orosz szolgálatba szegődött Vitus Bering 1728-ban Kamcsatkából észak felé haladva érte el a legkeletibb ázsiai pontot, s miután konstatálta, hogy a partvonal innen nyugatnak hajlik, bebizonyította, hogy a két kontinens között nincs szárazföldi összeköttetés. A tengerszoros Bering nevét viseli, Gyezsnyevről Ázsia legkeletibb pontját nevezték el, ahol emlékműve is áll, valamint egy hegyláncot a Csukcs-félszigeten és egy orosz jégtörőt, Jakutszkban szobrot emeltek tiszteletére.

Alaszka 1867-ig Oroszországhoz tartozott, akkor II. Sándor cár 7,2 millió dollárért eladta az Egyesült Államoknak, a Diomede-szigetek között húzódó orosz-amerikai határt a hidegháború alatt (a vasfüggöny példájára) jégfüggönynek nevezték. Az elmúlt időszakban többször felmerült a két kontinens összekapcsolása, vasúti alagúttal, de ez mindmáig csak terv maradt.

Kapcsolódó Cikkek