EUR: 324,00 Ft
CHF: 285,63 Ft
2018. szeptember 26., szerda
Jusztina

Életmód

Bormustra a minőségi borfogyasztásért

A hazai borkultúra fejlesztése, a minőségi borfogyasztás ösztönzése, közben egy izgalmas versenysorozat a borászok között – egyebek mellett ezt kínálja A Magyar Bor Ünnepe 2018 – Tállya című rendezvénysorozat, amelynek záróeseményét októberben tartják a tállyai Mailloth-kastélyban.

Hazánkban egyre inkább teret hódít a minőségi borfogyasztás. Ma már nem egy-egy fajta, hanem sokkal inkább borvidék, borász, az ínyencebbek pedig akár dűlő alapján választanak.


Ez a rendezvénysorozat – azon túl, hogy a hazai borkultúra és a tudatos minőségi borfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – egy olyan ágazaton belüli „bormustra” kíván lenni, ahol a kiválasztott, hazánkban jellemző szőlő- vagy borfajták, valamint az elmúlt időszakban újra reneszánszát élő pezsgő kerül előtérbe.

Az eseménysorozat szorosan együttműködik a hazai borrégiókkal, illetve az itt megrendezett jelentős boreseményekkel. Az elődöntők során egy-egy fajtaversenyt rendeznek, ahol szakmai és közönségdíjas nyerteseket választanak. 
A díjakat a Márton-naphoz legközelebb eső szombaton, egy gálával egybekötött presztízseseményen adják át Tállyán.

A díjátadón levetítik a régiós döntőkről forgatott rövid imázsfilmeket, valamint a legjobb három borászt és boraikat bemutató kisfilmeket. Ezt követően az Oscar-gála protokollja szerint hirdetik ki 2018 nyertesét.

Elődöntők helyszínei és időpontjai:

Bikavér: Egri Bikavér Ünnep –  július 5.

Olaszrizling: Füredi Borhét & Kékszalag – július 28.

Irsai Olivér: Bácska Kincsei Természeti Napok – szeptember 8.

Kékfrankos: Szekszárdi Szüreti Napok – szeptember 13–16.

Pezsgő: Budai Borfesztivál – szeptember 6–9.

Furmint: BBQ fesztivál (Tállya) – október 13–14.

Kapcsolódó Cikkek

  • 100 éves Budapest egyik leglátványosabb épülete

    100 éves Budapest egyik leglátványosabb épülete

    Hogy miben közös Habsburg Otto, Richard Nixon, Yehudi Menuhin, Andrew Lloyd Webber, Zsigmond Vilmos, vagy Maximillian Shell? Mindegyikük nevét egy-egy lakosztály viseli a Danubius Hotel Gellértben, ahol többször is megszálltak.

  • Szelfitippek próbálkozóknak és függőknek

    Szelfitippek próbálkozóknak és függőknek

    Sokat elárul rólunk, hogy milyen szelfit teszünk ki magunkról a közösségi oldalra. Persze nem kell profi fotósnak lenni ahhoz, hogy ne merev igazolványképeket, hanem jó hangulatú, egyéni fotókat készítsünk.

  • Rossz hatással volt az időjárás a hagymafélék termesztésére

    Rossz hatással volt az időjárás a hagymafélék termesztésére

    Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.