EUR: 323,62 Ft
CHF: 287,52 Ft
2018. szeptember 18., kedd
Diána

Egyéb Ózd

Díszjárőröző huszárok

Visszajáró szereplői a budai Várnak a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai. A közelmúltban hat lóval teljesítettek négynapos szolgálatot a monumentális erődítményben a szervezők és a turisták maximális elismerése mellett.

A Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség ebben az évben is ellátja a Díszjárőr a budai Várban elnevezésű hagyományőrző járőrszolgálatot,  amelynek harmadszor voltak ózdi szereplői. Ennek előfeltétele volt, hogy két korábbi alkalommal megfeleltek a rendezők által megkövetelt szigorú feltételeknek. A bemutatkozásnak fontos része az emberi tényezők mellett a lovak képzettsége is, mert a forgalmas kirándulóhelyre csak nyugodt, a turistákat és az időjárás viszontagságait is jól tűrő hátasokkal szabad kilovagolni.


Barta László hadnagy elmondta, egy hónapja vált véglegessé a szereplésük, akkor kapták a meghívót, és már biztosnak tűnik, hogy ebben az évben még egy alkalomra megkapták a lehetőséget Ózd város bemutatására. Az idegenvezetők ugyanis sorban kérdezik őket városukról és annak turisztikai látnivalóiról, ami a későbbiek során kamatozhat. Úgy fogalmazott, nemcsak nagy lehetőség ez a program, hanem nagy felelősség is. A lovakkal csak lépésben lehet közlekedni a mindig zsúfolt vár útjain, sétányain, miközben számtalan inger éri az állatokat. A fegyelmezetlen látogatók túlságosan megközelítik őket vagy hozzájuk érnek, amit nem minden ló visel jól. Most a rapszodikus időjárás is nehezítette a dolgukat, hiszen a június 7–10. közötti időszakban a hétórás járőrözések során volt olyan nap, hogy többször bőrig áztak, máskor pedig 32 fokban izzadtak a lovaikkal együtt. Részeseivé váltak négy lakodalomnak is, amelyek résztvevői díszletnek kérték fel őket, így a történelmi környezetben sok fotó készült róluk. A hadnagy külön kiemelte a velük érkezett feleségek munkáját, akiknek komoly szerepük volt abban, hogy lovak és lovasok méltó mód végezhessék munkájukat. Az idei újbóli bemutatkozás tehát egy sikerszéria része, ami folytatódni fog.

Fotó: lokál
 Az 1848-49-es szabadságharcban a 8. Coburg huszárezred viselt ilyen egyenruhát

Kard ki! Kard!

A Gömöri Lovas- és Népi Hagyományőrző Egyesület augusztus 3–6. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a felvidéki Görgey-emléktúrát. Ezúttal négy nap alatt az Ózd–Krasznahorka–Szilicei-fennsík–Gömörszőlős-Ózd útvonal mintegy 150 kilométeres távolságát lovagolják végig. Ez komoly teljesítménytúra, különösen a fennsíkra feljutás teszi majd próbára a lovat és lovasát. Közben részt vesznek a krasznahorkai várjátékokon, ahol közel kétórás bemutatójukban szerepel majd verbuválás, huszártoborzás, huszárkarusszel, korabeli csatabemutató, valamint lótolvajbetyár elfogása és felakasztása is. Ezt megelőzően, június 22–24 között Komáromban, a híres Monostori erődben az elöltöltős fegyverek használatával kapcsolatos törvényi változásokat ismerik meg az ózdi huszárok, majd tüzérségi csatabemutatót tartanak a turistáknak.

Fotó: Lokál
A történelmi várfalak alatt is kopogtak a patkók

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.