2019. november 19., kedd
Erzsébet

Belföld

Egymásnak udvarolnak az ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok 2022-re készülő teljes összefogásának jeleként értékeli a Nézőpont Intézet csoportvezetője, hogy közös interjúban szerepelt a Párbeszéd és a Jobbik országgyűlési képviselője.

Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában úgy vélekedett: a készülő összefogásra utal, hogy két, ideológiailag teljesen ellentétes párt képviselője “udvarolni” kezd egymásnak; mindenben egyetértenek, és már-már a “cigánybűnözés jelmondatát” is megbocsátják a Jobbiknak.


Az “együtt 2022-ben” ott lesz a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsány Ferenc a párt elnöke is – tette hozzá.

Az MSZP közelgő tisztújító kongresszusa apropóján Mráz Ágoston Sámuel arról is szólt: a szocialista politikusok és pártelnök-aspiránsok részéről jogos felvetés, hogy új politikai tartalommal kell megtölteni a pártot. Ugyanis az ellenzék vezetés, hitelesség, mondanivaló és anyagi források hiánya nyomán katasztrofális állapotban van.

Ugyanakkor egyik elnökjelölt sem vázolt fel olyan víziót, ami kivezető utat mutatna ebből a helyzetből – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így alakul át a szakképzés jövőre

    Így alakul át a szakképzés jövőre

    Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig “dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

  • Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

  • Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Rendbontás, agresszió és trágárság egyetlen munkahelyen sem engedhető meg. Ha ezt nem teheti meg egy magyar munkavállaló, miért tehetnék meg a Jobbik képviselői – így válaszolt Orbán Viktor a jobbikos Jakab Péternek, aki az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szigorúbb szabályokról kérdezte a miniszterelnököt.