EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb XIX.kerület XXIII.kerület

Elfáradt a keret, vérfrissítésre volt szükség

Két évvel ezelőtt feljutottak az NB I-be a kispesti kézisek, ahonnan tavaly ilyenkor búcsúzni kényszerültek.

A hazai mérkőzéseit Soroksáron játszó csapatban hatalmas változások történtek, aminek jeleit Béki Nagy Bertalan vezetőedző már januárban észlelte és aminek következtében kilencen távoztak és tízen érkeztek az együtteshez.


A Kispest Futball Házban mutatkozott be az új csapat (Fotó: Keresztesi Balázs)

Makai Veronika az orosházi kapu után mostantól a kispestit védi
(FotÓ: Keresztesi Balázs)

– Már tavaly éreztem, hogy valami nem stimmel, de az év elején már tisztán látható volt, hogy elfáradt a keret, amivel három éve együtt dolgoztunk – mondta a Lokál Extrának Béki Nagy Bertalan, a Kispest NKK vezetőedzője arról a csapatról, amely 2016-ban feljutott az élvonalba, ám onnan az első évben kiesett. Idén nem sikerült visszajutniuk a legjobbak közé. – Nem a munka és a csapat lett az első sokak számára, megelégedtek a fizetésük felvételével, és előjöttek régi ellentétek is, ami abban is megmutatkozott, ha nincs összhang, nincs eredmény.

Már februárban megkezdték a tárgyalásokat a lehetséges érkezőkkel, végül tíz új játékossal vágnak neki a következő bajnokságnak. A kilenc távozó közül csupán kettőt szerettek volna megtartani, de a jobb ajánlattal nem tudtak versenyezni.


– Minden posztra érkeztek újak, van, ahova ketten is, ilyen például a kapusposzt. Tehetséges, ám rutinos játékosokkal erősítettünk, mindenki volt utánpótlás- válogatott korábban.

A kispestiek továbbra is a Soroksári Sportcsarnokban rendezik hazai mérkőzéseiket, de továbbra is tervben van egy saját létesítmény építtetésének lehetősége.

– Nagy szükségünk lenne egy saját csarnokra, az összes korosztályt tekintve háromszáznál is több kézilabdázóval dolgozunk. A tervek szerint a KAC pályán épülhetne meg, jó úton haladunk, remélhetőleg hamarosan konkrétumot is mondhatok – avatott be a részletekbe a vezetőedző.

Szabó Edina az NB I-es Kecskemétet hagyta ott
(Fotó: Keresztesi Balázs)

A csapat pihenőjét tölti, július végén kezdik meg a felkészülést a szeptember közepén kezdődő szezonra.

Játékosmozgás

Távozók: Kuti Bettina (Eszterházy KFSC), Kosik Adél (Dorog), Kiss Klaudia (Vasas SC), Fundák Annamária (Pázmánd-Gárdony NKK), Bárdi Virginia (?),Polics Tímea (Kozármisleny SE), Nagy Zsuzsanna (?), Bozsó Leila (Szent István OTP SE), Futaki Hajnalka (?).

Érkezők: Tarjányi Szilvia (Kisvárda KC), Szabó Edina (Kecskeméti NKSE), Mód Noémi (MTK), Németh Nedda (Vasas), Becséri Kitti (Vasas), Andrási Brigitta (Szent István OTP SE), Makai Veronika (Orosházi NKC), Hamuth Lili Vivien (Pázmánd-Gárdony NKK), Hanusz Boglárka (Vasas), Balogh Viven (Kézilabda Szeged SE, kölcsönből vissza).

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.