2019. január 22., kedd
Artúr, Vince

Belföld

Elhunyt Lovas István

Életének 73. évében elhunyt Lovas István újságíró-publicista hétfőn; a halálhírt Bayer Zsolt közölte a blogján.

Bayar Zsolt azt írta, Lovas István reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek, majd egész nap keresték telefonon, de nem vette fel. Este nem jelent meg egy televíziós felvételen, és kollégái később értesültek arról, hogy elhunyt.


Lovas István 1945-ben született Budapesten.

A Wikipédián szereplő életrajza szerint 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban.


1990 júliusában tért haza és azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az “Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezetet. Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből.

1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt.

1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit.

1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben. 2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó.

2001 júniusától a Magyar ATV Sajtóklub című műsorát vezette.

2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt.

A halálát megelőző időszakban a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a KarcFM rádióban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nem számítottak hivatalos személynek azok az ellenzéki politikusok, akik szabályosan megostromolták az MTV stúdióit múlt év decemberében, ezért ellenük és nem az őket az épületből eltávolító fegyveres biztonsági őrök ellen indít nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

  • Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Jogállamisághoz kötnék az uniós kifizetéseket, illetve rengeteg pénzt adnának civil szervezeteknek az Európa Parlamenti képviselők, akik mindkét indítványt megszavazták múlt csütörtökön.

  • Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújulhat a Semmelweis Egyetem – jelentette ki Merkely Béla, az intézmény rektora hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Náci karlendítéssel pózolt Sneider neje

    Náci karlendítéssel pózolt Sneider neje

    Náci karlendítéssel köszöntötte a násznépet Sneider Tamás újdonsült, ügyvéd felesége, amikor 2016 nyarán a Jobbikot addig kiszolgáló jogász hozzáment “a néppártosodás ökléhez”, vagyis a Roy becenevű egykori szkinhedvezérhez, akinek a lagzin is ez a becenév állt az ültetőkártyáján.