EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Egyéb Hódmezővásárhely

Elkezdődött a művészvilág nyári szezonja Mártélyon

Szélesre tárta kapuit a művészvilág előtt a Mártélyi Alkotóház. Mártélyon a már kezdetek óta pezsegő művészeti élet egyik legfontosabb helyszíne az alkotóház, ahova főleg kikapcsolódni járnak a vendégek.

Rapcsák Katalin, a Hódmezővásárhely és Mártélyi Alkotóház vezetője elmondta, hogy csak nyáron működik az alkotóház, és már hosszú évek óta fogadják a művészcsaládokat és -generációkat. Tájékoztatott, hogy a nyárra telt házas a foglalás, bár egy-két hely még szabad, így a szezon végéig a családoké lesz a főszerep.


A festői Mártély

– A művészvilág mindig nagy szeretettel jött ide, hiszen a keramikusok 62 anyaggal tudnak itt dolgozni, és a festők is megtalálják a táj őszinteségében és érintetlenségében azt a varázst, ami Mártélyt is jellemzi – fogalmazott Rapcsák Katalin.

Rapcsák Katalin, a Hódmezővásárhely és Mártélyi Alkotóház vezetője

A nyitóünnepséget követően a résztvevőknek lehetőségük volt részt venni egy kerekasztal-beszélgetésen is. A program elnevezése „Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!” volt, hiszen a vendégek Mártély és Hódmezővásárhely kulturális és természeti értékeinek irodalmi emlékezetéről tárgyalhattak Zsille Gábor költő-műfordítóval, a Magyar Napló irodalmi folyóirat versszerkesztőjével, Simon Adri költővel, az Irodalmi Jelen Kritika rovatának szerkesztőjével és Diószegi Szabó Pál költő-műfordítóval.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Az Aluinvent DVTK centere, Chanel Mokango néhány nappal ezelőtt edzés közben súlyos térdsérülést szenvedett. A kongói játékos felépülése hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett.