EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Belföld

Emmi: Az állam feladata a család és munka közti egyensúly elősegítése

Az állam feladata, hogy elősegítse a család és munka közti egyensúly kialakítását – mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az apák napja alkalmából az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kormányzat erőfeszítései nyomán a 2010. évi 11,3 százalékról 3,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, az ingyenes tankönyvellátás immár 10 iskolai évfolyamra terjed ki, a családi támogatások pedig az apa igényeire is igyekeznek tekintettel lenni, ennek köszönhetően az apa minden családtámogatást igénybe vehet – magyarázta az államtitkár.


Bedő Imre, a Férfiak klubjának alapítója beszélt a Vállvetve apával elnevezésű kezdeményezésükről, melynek lényege, hogy a munkáltatók tegyék lehetővé dolgozóiknak, hogy az apák napját – június harmadik vasárnapját – követő hétfőn bevihessék gyermekeiket a munkahelyükre, hogy a gyerekek megismerhessék édesapjuk munkáját.

Fontos a férfierények gyakorlása, amibe beletartozik a gyerekhez való kötődés elmélyítése – mondta. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez javítja a gyerekek iskolai, később a munkahelyi teljesítményét, és leendő családjuk összetartó erejét. De jó az apáknak is, hisz bizonyíthatóan kevésbé vannak kitéve függőségeknek, tovább élnek, és többet is keresnek – tette hozzá a Férfiak klubjának alapítója.

Kapcsolódó Cikkek

  • Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    A 888.hu tette közzé azt a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a 444 által drámaian előadott, de eléggé gyenge lábakon álló rablómeséje, amely szerint az ártatlan forradalmár Mohácsi Márkot a rendőrök megbilincselték, bezárták, fojtogatták és ütlegelték, stb.

  • Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton borult időre számíthatunk országszerte havazással, a keleti határnál néhol havas eső is lehet. Éjszaka nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Dunától keletre borult marad az ég, egyre inkább keleten valószínű további havazás.