2018. november 18., vasárnap
Jenő

Külföld

Enyhült a vegyi, a biológiai, a radiológiai és a nukleáris fenyegetés

Az Európai Uniót kívülről veszélyeztető vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetések (CBRN) elleni küzdelem érdekében létrejött uniós kezdeményezés hozzájárult e fenyegetések enyhítéséhez, hitelessége és fenntarthatósága azonban attól függ, hogy mennyire tud alkalmazkodni a nehézségekhez és mennyiben tudja kezelni azokat – közölte az Európai Számvevőszék kedden közzétett jelentésében.

Bettina Jakobsen, a jelentésért felelős számvevőszéki tag elmondta, az olyan események, mint a szaringáz és a klórgáz használata Irakban és Szíriában, az ebolajárvány kitörése Nyugat-Afrikában vagy a fukusimai atomreaktor katasztrófája, arra emlékeztetnek, hogy a vegyi, a biológiai, a radiológiai és a nukleáris veszélyek milyen súlyos következményekkel járhatnak.


A luxembourgi központú uniós számvevőszék jelentésében elismerte, hogy az uniós kezdeményezés elősegítette a biztonságot és a regionális együttműködést, azonban a partnerországok között nincs elég kapcsolat, mivel azok főként nemzeti szintű igényeiket kívánják kielégíteni. A jelentés szerint a kezdeményezés olyan eszközöket és módszereket biztosít, amelyek segítségével a partnerországok felmérhetik saját igényeiket és nemzeti cselekvési terveket dolgozhatnak ki a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázatok enyhítésére, arról azonban nem nyújt kellő útmutatást, hogy a kockázatokat hogyan kell meghatározni és prioritás szerint rangsorolni.

Az uniós CBRN központok létrehozására irányuló kezdeményezés célja az EU-t kívülről veszélyeztető vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetések és kockázatok enyhítése. Fő eleme a partnerországokon belül, illetve közöttük folytatott együttműködés előmozdítása. A kezdeményezés az unió eddigi legnagyobb polgári külső biztonsági programja, költségvetése a 2014-2020-as időszakra 130 millió euró (mintegy 40 milliárd forint).

Kapcsolódó Cikkek

  • Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Ismét egymásnak estek a képviselők Srí Lankán pénteken, miután a parlament újfent megvonta bizalmát az államfő által október végén sebtében kinevezett Mahinde Radzsapaksze miniszterelnöktől és kormányától az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány eredményeképpen.

  • Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Kortárs művész esetében aukciós rekordot jelentő 90,3 millió dollárért (25,5 milliárd forint) cserélt gazdát a britek egyik leghíresebb művészeként számon tartott David Hockney egy festménye a Christie’s aukciósház csütörtök esti licitjén New Yorkban.