EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,67 Ft
2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Belföld

Fakanállal ölte meg unokáját egy budapesti nő

A 27 hónapos kislány lázas beteg volt, aztán nem vett levegőt, ezért a nagymama egy vastag fakanállal nyúlt le a torkán. Olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy azonnal meghalt a kisgyerek – írja az Origo.

A kínai 65 éves nagymama többször vigyázott már unokájára, amikor annak szülei külföldre utaztak. Egyik ilyen alkalommal észrevette, hogy a gyermek lázas. Miután a kicsi lázcsillapítót kapott, és állapota nem javult a nő felhívta férjét, hogy jöjjön érte és vigyék a gyermeket orvoshoz, ezután egy gyerekorvosnak is szólt, aki közölte vele, hogy, várják őket.


A baj csak azután történt, amikor a nagymama észrevette, hogy unokája nem nyitja ki a száját, fogott egy fakanalat és lenyomta a gyermek torkán, hogy segítsen a légzési nehézségein. Amikor azonban látta, hogy a kislány állapota nem javul, kiabálni kezdett, amit a szomszéd is meghallott és azonnal hívta a mentőket.

A nagymama olyan súlyos sérüléseket okozott unokájának, hogy annak életét már nem sikerült megmenteni. A nő ellen vádat emeltek és elfogatóparancsot adtak ki.

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, “Kreatív város – Fenntartható Vidék” (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.

  • Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó programokkal várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget szombaton a Színházak éjszakáján, amelyhez számos vidéki színház is csatlakozik.