2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb Szombathely

Farkas Csaba: Én még hiszek és bízom a könyv erejében

Irodája mint egy kisebbfajta könyvtár: a kötetek összerendezve, vitrinekbe zárva árulkodnak arról, hogy tulajdonosa számára fontos az írott szó, hogy a nyomtatott szavaknak súlya, a könyveknek értéke, élete, értelme van. Farkas Csaba nem véletlenül választotta a Szülőföld nevet az általa vezetett könyvkiadónak: küldetésének tartja Vas vármegye kincseinek felkutatását és megörökítését. Vele beszélgettünk az Ünnepi Könyvhét alkalmából.

Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó vezetője  Fotó: CSG

– Az a legdrágább könyv, amely a fiókban lapul. Ha valakinek van olyan gondolata, témája, amit szépen meg tud fogalmazni – akár novella, vers vagy regény formájában –, az már megérett a kiadásra – vallja Farkas Csaba. A Szülőföld Könyvkiadó számára éppen ezért fontos, hogy az elsőkönyves szerzőknek is lehetőséget adjon. Másfél évtizednyi szünet után például az ő gondozásukban jelent meg az a verses antológia, amely 25 vasi költő munkáit gyűjti össze. Ebben a nagy öregek mellett olyanok alkotása is helyet kapott, akik eddig nem léptek a nyilvánosság elé. – Ez adja meg az igazi értékét, ettől lesz teljességgel vasi – teszi hozzá, majd így folytatja: már több mint kétszáz könyvet jelentettek meg, ezek jó része helyi szerzők tollából született vagy helyi témákat dolgoz fel.


A közelmúltban mutatták be Benkő Sándor és Merklin Tímea szombathelyi temetőkről szóló könyvét Fotó: CSG

Több sorozat látott már napvilágot a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában: a Magyarország kincsestára című fényképeken keresztül mutatja be a településeket; a Cég-históriák különböző intézmények, iskolák, egyesületek, szervezetek történelmi múltját dolgozza fel. Az Én városom című könyvsorozat gyermekrajzok és gyermekszáj gyűjtése alapján készül. Népszerű a Híres szombathelyi nők könyvsorozat, amelynek a közelmúltban jelent meg a 18. kötete, a legújabb vállalkozásuk pedig a Vas vármegye műszaki nagyjai címet kapta. – Büszke vagyok rá, hogy több gyűjteményes könyvön is dolgoztunk, dolgozunk. Ezek mögött rengeteg munka, bennük hatalmas érték lakozik. Általunk jelent meg például Nyakas János betiltott, szabadságharcról szóló könyve, vagy említhetném a szombathelyi temetőkről és kriptákról készült, napokban bemutatott kötetet, amelyet Merklin Tímea és Benkő Sándor állított össze – mondja.

18 kötete jelent meg a Híres Szombathelyi Nők könyvsorozatnak Fotó: CSG

– Akárcsak egy könyv megjelenése, a könyvhét is ünnep a kiadó számára. Én még hiszek és bízom a könyv erejében. Ha kell, megyek a széllel szembe, de szerintem az e-könyv vagy a monitoron olvasható szöveg sosem lesz egyenértékű a nyomtatott könyvvel. Amikor megjelent az első e-könyv, kicsit megijedtünk. Ennek lassan 8-10 éve, és könyv még mindig van – fogalmaz Farkas Csaba.


Programok

Június 11. Berzsenyi Dániel Könyvtár
17 óra: Rigó József költő felolvasóestje. Beszélgetőtárs: Nagy Éva könyvtárigazgató. Közreműködik: Kenderes Csaba színművész.

Június 12. Berzsenyi Dániel Könyvtár
17 óra: Játsszunk szerelmet, gyermeket, családot… Találkozás Schäffer Erzsébettel.

Június 13. Berzsenyi Dániel Könyvtár
17 óra: Kiss Márton könyvbemutatója és Fantasy irodalom című előadása. Vendég: Nagy Gergely grafikus.

Június 14. Berzsenyi Dániel Könyvtár
17 óra: Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Száz év kaland – Erdély magyar irodalmából. Láng Gusztávval Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélget.

Kapcsolódó Cikkek