2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Ózd

Fél évszázada érettségiztek

Volt egyszer egy Buga Jakab Gimnázium és annak 1964-ben volt egy 40 fővel indult osztálya, akik közül 32-en érettségiztek. Sokan továbbtanultak, szétszóródtak, de az osztálytalálkozókra a nagy többség igyekszik vissza az alma materbe. Így volt ez május végén is.

Az 50-es évek elején olyan sok gyerek született a kohászvárosban, hogy a 60-as években telítődött a József Attila Gimnázium. A helyhiány miatt új iskola után néztek, így esett a választás a Kiserdőkalján álló épületre, amelyben egy időben a gépipari technikum is működött. Az 1964-ben elindított új oktatási intézmény első tanulói voltak azok a nyugdíjasok, akik a napokban emlékeztek a fél évszázados eseményre. A négyéves tanulmányi időszakban voltak változások az osztálynévsorban, így fordulhatott elő a következő számtani furcsaság. Tehát az osztálylétszám 40 fő volt, 19-en még élnek, mégis 14 egykori barátjukért, osztálytársukért gyújtottak egy-egy szál gyertyát. A összejövetelre 16-an érkeztek Ózdról és az ország számos területéről, Zalaegerszegről, Lentiből, Debrecenből, Siófokról és a fővárosból. Összetartó csapat, hiszen az érettségi után ötévente gyűltek össze, így telt el 30 esztendő,  azóta viszont szinte évente megszervezik a találkozót.


Fotó: Lokál
Ötven éve nem szakadtak el egymástól

A rendezvény egyik fő mozgatórugója Révay Zoltán kőfaragó mester, aki elmondta, hogy különösen csibész társaság volt az övék, kiváló tanárokkal. A négy év alatt Kiss Gyula és Petz Rudolf volt az osztályfőnök, előbbit jó nevű birkózóként is ismerték, aki osztálykirándulásokon földre vitte a magabiztos, fölényes tanítványait, így mutatva meg, hol a helyük. Révay készítette az egykori iskola falán látható márványtáblát is a 39. osztálytalálkozóra, ahová meghívták Szabó Gyula színművészt, a névadó Buga Jakab alakítóját. Arról megoszlanak a vélemények, ki találta ki, hogy  a Tenkes kapitánya filmsorozat szereplőjének nevét kapja az iskola, de többen a mindig vidám Barna Zoltán tanár urat sejtik a háttérben. A mostani jó hangulatú rendezvény az egykori osztályteremből indult, amelyben egyedüliként még hagyományos tábla áll, ahogy 50 évvel ezelőtt, folytatásként pedig az aCapella Étteremben sorolták az egykori diákcsínyeket, a szép emlékeket. A nap végén pedig jött a fogadkozás: jövőre veletek, ugyanitt!

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.