2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Egyéb Debrecen

Felújítják a Zenedét

Jövő év tavaszára készülhet el az Új Főnix Terv oktatás fejezetének az a része, amely a több mint 150 éves debreceni Zenede – amely 1862-ben kezdte meg működését – műemlékileg védett épületének felújítását jelenti.

Helyreállítják a Zenede külső szerkezeteit is
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az olasz reneszánsz, eklektikus stílusú épület jelenlegi arculatát az 1927-ben végrehajtott emeletráépítés után nyerte el, s mára valóban megérett a felújításra. Az épület a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert pénz felhasználásával 360 millióból energetikailag is megújul.


A munkára áprilisban kiírt közbeszerzésre három cég, illetve konzorcium jelentkezett, közülük a debreceni Bihar Generál Építő Kft. és a budapesti Pesti Építő Zrt. közös ajánlata volt a legkedvezőbb. A szerződéskötésre várhatóan július elején kerülhet sor, ezután köthetik meg a kontraktust a felek.

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolának otthont adó, Vár utca 1. szám alatt található Zenede külső szerkezeteit helyreállítják, a belső udvari homlokzatot hőszigetelik, szigetelik a tetőt, valamint elvégzik az épületvillamossági és épületgépészeti rendszerek korszerűsítését.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.

  • Esőben is jót főztek

    Esőben is jót főztek

    A dél-budai görög katolikusok csapata is főzött az első DunaFok szabadidőparkban tartott lecsófesztiválon.