2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Sport

FIFA: Még Maradonának is tisztelettudónak kell lennie

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világbajnokságért felelős vezetője, Colin Smith szerint még a sportág olyan legendáinak is tisztelettudónak kell lennie másokkal szemben, mint Diego Maradona.

A sportvezető pénteki nyilatkozata szerint az argentinok élő legendája a valaha volt egyik legnagyobb labdarúgó, de – mint mindenki mástól – tőle is azt várják el, hogy tisztelettudóan viselkedjen.


Smith-t azt követően kérdezték Maradonáról, hogy az 57 éves egykori játékos kedden, az Argentína-Nigéria (2-1) csoportmérkőzés után – mely hazája válogatottjának továbbjutását hozta – dűlöngélve a középső ujjait mutogatta a közönségnek, illetve a találkozó alatt hol sírva fohászkodott, hol aludni látszott, valamint egy saját magát ábrázoló nagy méretű képet mutogatott.

A korábban évekig kokainfüggőséggel küszködő világbajnok előzőleg azzal keltett botrányt, hogy a díszpáholyban szivarozott, ezért később elnézést kért, mondván, nem tudta, hogy nem szabad dohányozni a stadionokban.

Az argentinok a nyolcaddöntőben szombaton Franciaország válogatottjával találkoznak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az építőipar jelentősen hozzájárul a gazdasági növekedéshez

    Az építőipar jelentősen hozzájárul a gazdasági növekedéshez

    A júliusban visszatért lendület ellenére a későbbiekben változékonyan alakulhat az építőipar teljesítménye, de a jelek szerint a harmadik negyedévben is az első félévihez hasonló, 1 százalékpont körüli mértékben járulhat hozzá a gazdaság (GDP) növekedéséhez – így értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatait.

  • Messi kritizálta a Barcát Neymar miatt

    Messi kritizálta a Barcát Neymar miatt

    Odaszúrt a Barcelona vezetőségének Lionel Messi. A Marca című spanyol lapnak adott interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy a klub nem biztos, hogy mindent megtett Neymar szerződtetéséért.