2018. december 10., hétfő
Judit

Belföld

Folytatódnak a bérfejlesztések az egészségügyben

Az egészségügyben megkezdett bérfejlesztések folytatódni fognak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Gulyás Gergely a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Semmelweis-napi ünnepségén úgy fogalmazott: az elmúlt években végrehajtott béremelések “nem megtörténtek, hanem csak elkezdődtek”.


A miniszter azt ígérte, hogy az ország gazdasági teljesítőképességét figyelembe véve az egészségügy és az ágazati bérfelzárkózás a legfontosabb feladatok közé tartozik majd a következő években.

Azt mondta: kiemelt fontosságú, hogy milyen a magyar egészségügy helyzete, a dolgozók anyagi és infrastrukturális körülményei.


Gulyás Gergely köszöntőjében kitért arra, hogy az előző uniós ciklus fejlesztési forrásai a vidéki egészségügyi intézmények infrastruktúráján javítottak elsősorban, míg a fővárosra és a közép-magyarországi régióra csupán a fejlesztési pénzek 10 százaléka jutott.

Ennek a különbségnek a kiegyenlítésére szolgál az Egészséges Budapest Program (EBP), több beruházás megindulhat vagy be is fejeződhet a következő négy évben.

A miniszter véleménye szerint szükség van a ma létező egészségügyi intézményekre, azonban arra, hogyan és milyen formában működjenek, a szakmának kell javaslatot tennie.

Gulyás Gergely szerint “ha egyfajta versenyről beszélünk” a bérekkel és az infrastruktúrával összefüggésben, leginkább az egészségügyben érzékelhető, hogy az uniós csatlakozáshoz kapcsolódóan küzdeni kell a jó szakellátás biztosításához szükséges munkaerő megtartásával, de ez egész Európában kihívást jelent.

Egyúttal köszönetet mondott azon egészségügyi dolgozóknak, akik bár jobb jövedelmet is elérhetnének külföldön, mégis itthon maradnak.

Bedros J. Róbert, a kórház főigazgatója köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2011-ben 970 millió forint volt az intézmény adóssága, amelyet szigorú gazdálkodással másfél év alatt ledolgoztak.

Ma az intézmény stabilnak mondható mind gazdaságilag, mind orvosszakmai szempontból – tette hozzá.

A kórház Semmelweis-napi ünnepségén elismeréseket, főorvosi, adjunktusi kinevezéseket adtak át az intézmény dolgozóinak.

Kapcsolódó Cikkek

  • A család a nemzet fennmaradásának záloga

    A család a nemzet fennmaradásának záloga

    A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga – jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hétfőn Szegeden.

  • Újabb kilencmilliárd forint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra

    Újabb kilencmilliárd forint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra

    A magyar kormány 9,048 milliárd forintot fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Vona Gábor megvédte a zsidózó jobbikost

    Vona Gábor megvédte a zsidózó jobbikost

    Újabb volt képviselőtársa sietett a zsidózó jobbikos segítségére, a Jobbik volt elnöke szerint Szávay István azzal, hogy lemondott parlamenti mandátumáról, minden elvárásnak eleget tett.