EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Belföld

Gulyás: Rendszeres egyeztetést kezd a Fidesz és a német CDU

Rendszeres egyeztetés kezdődik a Fidesz és a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) között – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Berlinben az MTI-nek a német fővárosban folytatott tárgyalásait értékelve.

Gulyás Gergely Novák Katalinnal, a Fidesz alelnökével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával és a tárca korábbi vezetőjével, Balog Zoltánnal, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnökével, valamint Hende Csabával, az Országgyűlés fideszes alelnökével tárgyalt Berlinben a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány meghívásából.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kétnapos látogatás alatt megbeszélést folytattak mások mellett Annegret Kramp-Karrenbauerral, a CDU új főtitkárával, valamint a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetőjével, Volker Kauderral. Kiemelte, hogy a Fidesz és a CDU között “a kölcsönös bizalom adott, és szeretnénk az együttműködést elmélyíteni, amihez állandó keretek közötti kapcsolattartásra van szükség”. Ez még az idén elkezdődik – tette hozzá Gulyás Gergely, kiemelve: az a céljuk, hogy a Fidesz és a CDU a legmagasabb szinten egyeztessen rendszeresen Európa jövőjéről.

“Beszéljünk arról a nagyon sok kérdésről, amiben egyetértünk, és vitassuk meg azt is, amiben esetleg véleménykülönbségek vannak” – mondta.


“Nagyon örülünk annak, hogy ma a migráció kérdésében a két kormány és a két párt álláspontja között lényegesen kisebb a különbség, mint korábban” – húzta alá Gulyás Gergely.

Egyetértés van a külső határok védelmének fontosságában, és abban is, hogy “nem a bajt kell Európába hozni”, hanem a segítséget kell elvinni a rászorulókhoz. A migráció ügyében vannak véleménykülönbségek, de mivel a terület nemzeti hatáskörbe tartozik, ezekkel a nézeteltérésekkel “együtt tudunk élni” – tette hozzá.

Angela Merkel német kancellárnak a rugalmas szolidaritásról tett nyilatkozatairól elmondta, meg kell várni, hogy a német értelmezés szerint pontosan mit jelent ez a fogalom. A magyar álláspont szerint egy elosztási mechanizmus csak önkéntes lehet, az egyes országok szabad akaratán kell alapulnia, és Magyarország ebben nem fog részt venni.

Magyarország a genfi menekültügyi egyezmény alapján és az alaptörvénnyel összhangban első biztonságos országként menedékjogot ad az erre jogosultaknak, “de ezen túlmenően nem akarunk migránsokat befogadni, és egy olyan elosztási mechanizmusban sem akarunk részt venni, amelyet az Európai Unió megpróbált magára erőltetni – mondta Gulyás Gergely.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz és a CDU/CSU pártszövetség is a jobbközép európai pártokat összefogó Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, kiemelte, hogy “mindkét fél ennek a szövetségnek a fenntartásában érdekelt”.

A csaknem 15 tárgyalás alapján látható, hogy a CDU és a német kormány is úgy látja, hogy elég sok gond van ahhoz Európában, hogy nem kell “pellengérre állítani” az olyan EU-tagokat, mint Magyarország, amelyek minden kötelezettségüknek eleget tesznek és az EU legdinamikusabban fejlődő régiójához tartoznak – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a német testvérpárt is “országok, nemzetek alkotta Európában gondolkodik, és azt reméljük, hogy ebben is fontos partnerek lehetünk”.

A tárgyalásokon szintén fontos téma volt az EU következő, 2021-ben kezdődő hétéves költségvetésének ügye, amelyben Németország mielőbb szeretne megállapodni. Ennek “mi nem vagyunk akadályai”, ha a tárgyalások egy jó kompromisszumra vezetnek. A kompromisszum “mindenkinek fáj”, de a bolgár soros uniós elnökség alatt elkészült javaslat “csak Közép-Európának fáj”, és ezt nem lehet elfogadni – emelte ki a miniszter.

A kormány nyitott arra, hogy a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti (EP-) választás előtt legyen megállapodás a költségvetésről, de nem tartaná “tragédiának”, ha az ügy áthúzódna a következő ciklusra – tette hozzá Gulyás Gergely.

Kiemelte: Magyarország a költségvetés összeállítását tekintve hajlandó engedményekre, de tartalmi kérdésekben nem, így ragaszkodik ahhoz, hogy a régió nem szenvedhet el nagyobb mértékű veszteséget az EU-s támogatásokban, mint amennyit a nettó befizető Nagy-Britannia távozása, a Brexit elkerülhetetlenné tesz.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció (DK) a bevándorláspárti politika magyar élharcosaként a magyar parlamentben is folytatja a nyomásgyakorlást.

  • Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárt toló férfit péntek délután Siófokon, egy vasúti átjárónál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

  • Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    A magyarok nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak, hogy hazájuk ismét sikeres és büszke ország legyen, és küzdelmeiket nem tudták volna sikeresen megvívni, ha nincsenek barátaik, és nincsenek bajor barátaik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben a magyar főkonzulátus új épületének avató ünnepségén.