EUR: 324,00 Ft
CHF: 285,63 Ft
2018. szeptember 26., szerda
Jusztina

Sport

Hallei tenisztorna: Fucsovics combsérülés miatt feladta mérkőzését

Fucsovics Márton a döntő játszma elején combsérülés miatt feladta a hatodik helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber elleni nyitófordulós mérkőzését a 2,1 millió euró (683 millió forint) összdíjazású hallei füves pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 45. magyar játékos a nyitó felvonásban 4:3-nál elvette a rangsorban 24. riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a játszmát, a hazai közönség előtt szereplő Kohlschreiber három játszmalabdát hárított, mielőtt brékelt volna. Fuvocsics azonban nem tört meg, a következő játékban a negyedik és az ötödik szettlabdáját is kiharcolta, s utóbbit egy nagy tenyeressel ki is használta, ezzel 49 perc alatt játszmaelőnybe került.


A második szettben gyorsan vezetést szerzett a német játékos, és a folytatásban sem hibázott, majd újabb 48 perc elteltével egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szett elején Fucsovics 1:1-es állásnál ápolást kért, láthatóan a bal combját fájlalta, s a gémet ugyan még befejezte, tovább már nem tudta folytatni a küzdelmet.

Eredmény:

egyes 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Philipp Kohlschreiber (német, 6.)-Fucsovics Márton 4:6, 6:3, 2:1-nél Fucsovics feladta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Modric lett 2018 legjobb focistája

    Modric lett 2018 legjobb focistája

    Hétfőn este Londonban rendezte idei díjátadó gáláját a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségét (FIFA). Az év legjobb játékosa Luka Modric, a Real Madrid középpályása lett, míg a Puskás-díjat Mohamed Szalah vehette át az Everton ellen szerzett góljáért.

  • Székekkel támadtak egymásra a szurkolók

    Székekkel támadtak egymásra a szurkolók

    Futballstadionokban megszokottnak lehet nevezni, hogy a szurkolók összecsapnak egymással, azonban a kosárlabdapályákon ritkán fordul elő, hogy összeverekednek a drukker.

  • Volt Vidi-edző veheti át az AS Romát

    Volt Vidi-edző veheti át az AS Romát

    Veszélyben lehet Eusebio Di Francesco vezetőedző állása az AS Románál, a klub vezetősége a hírek szerint már ki is szemelte az utódját, aki nem más lehte, mint a MOL Vidi FC-t korábban irányító Paulo Sousa.