2018. szeptember 18., kedd
Diána

Egyéb Zalaegerszeg

Hétköznapi hősök: a Körmendy család

Az engedélyezett örökbefogadások száma keveset változott 2007 óta, kétezer gyermek közül mintegy 800 kerül új családba. A legtöbben konkrét elvárásokkal akár 10 évet is hajlandók várni a számukra megfelelő és elfogadható csecsemőre.

Aki kompromisszumkész a kicsik életkorát, egészségi állapotát tekintve, ennél hamarabb is sikerrel járhat. Van egy olyan család, ahol két egészséges saját gyermekük mellé fogadtak örökbe egy Down-szindrómás kisbabát.


Levente hatéves, Ákos három, Bertold pedig 15 hónapos. Berti 10 napos kora óta családtag, nyílt örökbefogadásnak köszönhetően került Zalaegerszegre. Anyukájuk, Körmendyné Polgár Csenge, aki fiatal kora ellenére nagycsaládos anyuka, elmondta, régóta dédelgette azt az álmot, hogy vér szerinti gyermekei mellett is vállaljanak gyermeket. Szeretett volna örökbe fogadni egy olyan babát, aki valamilyen szempontból sérült, akiről lemondtak. Az apuka, Körmendy Péter Zsolt szerint házasságuk többek között arra is épül, hogy támogatják egymás döntéseit, így ezzel kapcsolatban sem voltak kétségeik. A három gyermek sosem volt kérdés számukra, hogy esetleg lesz-e több, azt majd a sors eldönti. Az is elképzelhető, hogy újabb saját gyermeket vállalnak, de egy következő örökbefogadás sem elképzelhetetlen számukra. Csengének az örökbefogadásnál, nem volt kizáró ok a Down-szindróma, sőt! Az anyuka eddig is nagyon sok Down-szindrómás gyermeket ismert, szoros kapcsolatban állt velük, megérintették, nagyon vágyott egy sajátra, hiszen  fantasztikus világot tudnak teremteni a környezetüknek abból, amelyben ők élnek. Csenge végtelen szeretettel és teljes odaadással neveli  gyermekeit, bármiféle különbségtétel nélkül. Természetesen vannak nehezebb időszakok a családban, de ezeken mindig sikerül felülkerekedni és túljutni rajtuk. Az édesanya azt vallja, nem szabad leragadni egy-egy problémánál, nehézségnél, mert akkor nem tudná boldogan élni az életet. Csengében óriási a tettvágy és az elhivatottság, nemrég sorstárs családokkal indítottak egy kezdeményezést: szeretnének létrehozni egy lakóotthont Down-szindrómások számára, ahol nemcsak élni, hanem dolgozni is tudnak majd. Az elképzelések szerint munkalehetőséget biztosítanának az ott lakóknak, így lenne saját keresetük, amelyből tudnának bérelni maguknak egy szobát, mintha albérletben laknának. A szülők céljuk megvalósításához bármilyen segítséget örömmel fogadnak, akár olyan munkaadók felajánlását is, akik a foglalkoztatásban nyújtanának támogatást.

 

 

Tesók

A srácok is nagyon megszerették Bertit

Bertit sok játék és szeretet veszi körül

Játék közben

Együtt a család

Együtt a család

Csenge édesanyjaként tekint Bertire

Édesanyjaként szereti a kicsit

Csenge imádja a kisfiút

A testvérek nagyon jól elvannak egymással

A kisfiú tele van szeretettel

Bertike mindig mosolyog

Tesók

A srácok is nagyon megszerették Bertit

Bertit sok játék és szeretet veszi körül

Játék közben

Együtt a család

Csenge édesanyjaként tekint Bertire

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.