EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 24., vasárnap
Iván

Belföld

Hurrá, itt a vakáció! Milyen táborba adjuk a gyereket?

A rendszerváltás előtt még a híres-hírhedt Balatonakali tábor jelentette a kikapcsolódást a nyárra a nagyszülői felügyelet mellett. Manapság pedig már Dunát lehet rekeszteni a napközis és az úgynevezett „ottalvós” táborokkal. A Lokál egy kis segítséget kínál a szülőknek és persze a csemetéknek. Holnap délutántól ugyanis itt a vakáció.

A 71-es főúttól 300 méterre Dörgicse irányában található a 220 férőhelyes gyermek és ifjúsági tábor, turistaház, melynek faházai erdős-ligetes környezetben helyezkednek el. Igen, ez Balatonakali, amely sok mostani 40-50 éves szülőnek is kellemes emlékeket idézhet fel. A diáktábor szívesen fogadja iskolák, gyermek és ifjúsági egyesületek, sportegyesületek tagjait, a baráti társaságokat egyaránt.


A vonattal érkezők Balatonakali-Dörgics állomástól rövid sétával juthatnak el a táborhoz. Összesen 22 faház, 42 db szoba áll a vendégek rendelkezésére. A kísérők számára 3-4 ágyas zuhanyzós, még a fiataloknak 6 ágyas, szintén többségében zuhanyzós faházakban kínálnak szállást. Az üdülő területén 200 férőhelyes fedett terasz, büfé, 80 fős önkiszolgáló étterem működik. Szabadidős sportpályák különféle sporteszközök biztosítják a hasznos és aktív kikapcsolódást.

Forrás: balatonakalitabor.hu

Főszezonban 18 éves korig hét éjszaka cirka 25 ezer forintba kerül.


Ha valaki ennél bővebb lehetőségekre vágyik, érdemes felkeresnie a taborfigyelo.hu oldalt, ahol több mint 1200 elérhető táborturnus közül, a hagyományos táborok mellett egyre több különleges témájú tábort találni.

Már az is sokakat meglepett, hogy a táborok népszerűségi rangsorában első helyen végeztek az informatikai és programozó táborok, míg a második helyre a katonai és military táborok kerültek, de egyre több különleges tábortéma kerül elő, melyekre – akármilyen meglepő is – nagy a kereslet.

Maradva a katonai táboroknál, ezek egyes extrémebb verzióiban erdei, vagy épp dzsungel körülmények között kell a táborozóknak végrehajtani egy-egy missziót.

– Amennyire a visszafogottabb szülők a fejükhöz kapnak, legalább annyira élvezik a csemeték, hogy nyakig sárosan kúsznak-másznak az erdőben, teljesen bele tudják magukat élni a misszió fantáziavilágába – árulta el Tóth Béla, a Táborfigyelo.hu ügyvezetője.

A hagyományosnak számító kézműves-, lovas-, színjátszó-, vagy sporttáborok mellett egyre több különleges tábor jelenik meg a kínálatban, amire a gyermekek és szüleik nagyon jól reagálnak.

– Az idei esztendőben foglalható jobb agyféltekés rajztábor, illetve animációs rajzfilmes tábor, ahol a gyermekek rajzai életre kelnek, de van vállalkozási és üzleti műhely nyári tábor, ahol kis menedzsereket képeznek, de elérhető detektív- és szabadulójáték tábor, Harry Potter varázslótábor, sőt régészeti tábor, vagy okos otthon tábor is. Népszerűek a logopédiai táborok, de az a filmes táborunk is, ahol egy bemutatásra kerülő nagyjátékfilm készítésébe leshetnek be a gyerekek, sőt szerepelhetnek is a filmben – állítja a Táborfigyelő vezetője.

Általánosan elmondható, hogy a táborok egyre specializáltabbak. Ez azt jelenti, hogy ritkán találni általános filmes tábort, helyette elérhető a Harry Potter tábor, a Gyűrűk ura tábor, vagy a Csillagok háborúja tábor. Ugyanígy tapasztalható mindez az informatika világában is, külön van webfejlesztő tábor, mobilos alkalmazásokat fejlesztő tábor, vagy robotika és programozás. Az egyre speciálisabb tematikájú táborok miatt napjainkban alig találni olyan témát, amiben nem rendeznek külön tábort, így a gyerekek és szüleik igényeit maximálisan ki tudják elégíteni a táborszervezők.

Néhány példát is szeretnénk felsorakoztatni a táborokra. Szigetszentmiklóson tánctábor indul 10-18 év közötti fiataloknak. Az ott alvós tábor öt napra, napi háromszori étkezéssel 42900 Forintba kerül.

Budapesten öt napos jobb agyféltekés gyermek rajztábort indítanak kezdőknek, 9-13 éves korig.

Forrás: taborfigyelo.hu

A rajztáborban a gyermek megtanul olyan iskolában nem tanulható rajztechnikákat, amelyekkel könnyedén tud arányosan rajzolni. Megtapasztalja, hogy a régi nagy művészek hogyan tanultak meg élethűen alkotni. Elsajátít olyan különleges árnyékolási technikákat, amelyekkel sokkal élethűbb képeket tud a papírra varázsolni. Így óriásit nő az önbizalma. Ráadásul a tanuló nem csupán a rajztudásában fog fejlődést mutatni, hanem számos más területen is hasznára válik a jobb agyféltekés rajztábor, ami segíthet fejleszteni a koncentrálást, a megfigyelést, ami a tanulásban is fontos. Sőt javíthat a gyermek kézügyességen és az írásképen is.

A foglalkozások minden nap reggel 9 órakor kezdődnek és délután 16 óráig tartanak. Az ára 46170 Forint.

A Somogy megyei Nagyberkiben ottalvós katonai és lövésztábor is indul 8-14 év közötti gyerekeknek, akiket öt napos turnusokban várnak. A programok között szerepel egyebek mellett katonai és túlélési alapismeretek és közelharc oktatása, lövészeti alapismeretek és gyakorlat, íjászat és botvívás, éjszakai erdei túlélőgyakorlat, sőt vízi átkelési gyakorlat is.

A napi 5 étkezésen kívül folyamatos zöldség-gyümölcs svédasztal várja a gyerekeket. A gyermekeknek magukkal kell hozniuk a táborba hálózsákot, gumicsizmát, váltás cipőt, kulacsot, zseblámpát, vízhatlan kabátot, réteges vastag ruházatot, fürdőruhát, sőt kullancs és szúnyogriasztót is.
A táborozás ára 33 ezer Forint.

Kapcsolódó Cikkek