2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb IV.kerület

Indul a Szigeti József sétány felújítása

Újpesten szokás szerint a nyár beköszöntével megkezdődnek a parkfelújítások. Indul a Szigeti József sétány első szakaszának rekonstrukciója, melynek során olyan lakótelepi közterületek újulnak meg, amelyek építésük óta, több mint 30 éve változatlanok voltak.

Ezen a területen 30 éve semmilyen felújítás nem volt


– Az elmúlt évek parkfejlesztései jól mutatják a városvezetés elköteleződését a természeti értékeink megóvása, megújítása, szépítése iránt. A szakmai vélemények mellett a felújítási ütemterv végleges kialakítását segíti a lakosság nyitottsága a közös gondolkodásra – nyilatkozta az ujpest.hu-n Ozsváth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője.
Mivel az újpestiek több fórumon is jelezték, hogy szükségessé vált a Szigeti József sétány megújítása, az önkormányzat pályázott, és nyert. A „Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása” címet viselő program a  főváros által kiírt TÉR_KÖZ pályázaton 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelyet az önkormányzat közel 70 millió forint saját forrással egészít ki. A felújítás hosszú távú célja az autós forgalom és a gyalogos közlekedés közötti egyensúly megteremtése, valamint egy élhetőbb, természetközelibb, feltöltődésre alkalmas környezet kialakítása.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.