EUR: 316,40 Ft
CHF: 281,87 Ft
2019. március 24., vasárnap
Gábor, Karina

Belföld

Itt az újabb terv, amivel Soros szétzilálná Európát

Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét – jelentette ki Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót, és beavatkozzon annak irányításába – írja az Origo.

Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője elmondta, hogy szerinte Soros György nyilvánosságra hozta a második tervét, ráadásul ugyanott, a Project Syndicate nevű lapjában, ahol az eredeti, 2015-ös Soros-terv is megjelent. A terv lényege nem változott, miszerint a migráció helyes dolog, ami majd megoldja Európa problémáit.


Afrika támogatásáról még lehet vitát nyitni, hiszen a magyar kormány is mindig azt mondja: helyben, a forrásterületeken kell megoldani a kivándorlásra okot adó gondokat, de Soros nem erre gondol, ő a hihetetlen összeg nagy részét a bevándorlók európai integrációjára költetné el az EU-val, a legalizált migrációval pedig a bevándorlók Európáját hozná létre – írja a lap.

A spekuláns abban bízik, hogy ezzel végre megtörheti a tradícióikhoz ragaszkodó nemzetállamok ellenállását. Az EP-képviselő véleménye alapján az egykori gyarmattartó országoknak van némi felelőssége az afrikai helyzetben, de az egész EU-nak semmiképpen. Minket magyarokat például folyamatosan gyarmatosítani próbáltak, mi sosem ártottunk Afrikának. Ha Belgiumnak vagy Franciaországnak lelkifurdalása van a gyarmati idők miatt, az miért is a mi problémánk, Magyarországnak miért kellene ezért eladósodnia, miért is kéne Afrikára költenie a nagy nehezen megtermelt javakat? Szájer kijelentette, hogy legújabb Soros-cikk jól beleilleszkedik az EU meggyengítését célzó eddigi lépései sorába. A célja nyilván az, hogy kedvére manipulálhassa az uniót, felhasználva az EU intézményeit – írja az Origo.


Szerinte a Soros-hálózat bevándorlótársadalmat akar, amit nyíltan ki is mond. A kettes számú Soros-tervet tehát nem lehet félvállról venni. Az európai parlamenti képviselő külön kihangsúlyozta: Soros elképesztő mennyiségű munkát és pénzt fektet abba, hogy az Orbán-kormány megbukjon. Az pedig, hogy a cikk Orbán Viktort és bennünket a kereszténydemokrácia legfőbb védelmezőjeként tüntet fel, az annak ellenére is rendkívüli dicséret, hogy ezt a fogalmat Soros nyilván szitokszóként használja. Ez jelzi, hogy a küzdelmünknek van értelme – tudatta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek