2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb XIX.kerület

Játékokat kaptak a bölcsisek

Átadta a kispesti Fidesz által meghirdetett ajándékgyűjtésen összegyűlt játékokat Dódity Gabriella és Szathury Kolos képviselő, valamint Fekete Márk, a Szociális és Lakásügyi Bizottság tagja. Dódity Gabriella ugyanis megkérte a kispestieket, hogy akinek van használható játéka, ajánlja fel az intézményeknek, miután azzal szembesült, hogy a szülők és az alapítványok segítsége nélkül erre sok helyen nem futja.

Ráadásul a városrész baloldali vezetése leszavazta a Fidesz–KDNP kezdeményezését, hogy az óvodákhoz hasonlóan a bölcsődék is kapják meg az 1-1 millió forintos támogatást − írta a kispest.info.


Sok-sok játékkal lepték meg a gyerekeket

Hatalmas volt az öröm, amikor megjelentek a képviselők a játékokkal teli dobozokkal a Harangvirág, az Eszterlánc és a Bokréta bölcsődékben − számolt be az örömteli eseményről a kispest.info. Dódity Gabriella (Fidesz–KDNP) kezdeményezésére ugyanis nagyon sok kispesti ajánlotta fel már nem használt játékait, hogy a nevelési intézmények kis lakóinak örömet szerezzenek vele. A gyűjtéshez egyébként a szervezet tagjai is csatlakoztak, Szathury Kolos (Fidesz–KDNP) egy trambulint ajánlott fel, amellyel a Napraforgó Óvoda csoportjait lepték meg.

Fekete Márk kislánya, Anita is úgy gondolta, hogy segíteni szeretne, ezért megkérte apukáját, hogy az általa összeállított, szőrmeállatokból álló csomagot együtt vigyék el a bölcsődéknek.


− Örülök, hogy ha másként egyelőre nem is, de legalább így tudtunk segíteni az intézményeknek. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk és felajánlotta a játékokat – mondta el Dódity Gabriella, utalva arra, hogy többször kezdeményezték, kapjanak plusztámogatást az intézmények. Először a költségvetés tervezésekor javasolták, hogy 1-1 millió forintot adjon az önkormányzat az óvodáknak és a bölcsődéknek erre a célra, de a baloldali képviselők leszavazták. A kispest.info emlékeztet, végül kerülő úton az óvodák mégis megkapták a támogatást, ezért a Fidesz–KDNP frakció tovább küzdött a bölcsődékért. A legutóbbi testületi ülésen újra megpróbálták kiharcolni, hogy a bölcsik is megkapják az egyszeri 1-1 millió forintot, de ismét leszavazta a baloldali vezetés, mondván, arra még meg kell keresni a forrást. Ez azért érthetetlen, mert a zárszámadás szerint az önkormányzatnak 1,5 milliárdos pénzmaradványa van, az óvodákat és bölcsődéket fenntartó és karbantartó szervezeteknek, a Gesznek és a Vamüsznek pedig 220 milliós tartaléka maradt tavalyról, amelyet felhasználhatnak.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.