EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 17., szombat
Jácint

Egyéb Debrecen

Jó kis tekerés volt!

Az 1. Debreceni Bringafeszt sikert hozott, a hétvégén sokan látogattak el a rendezvényre. Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a kerékpárutak építésére és a kerékpáros életmód népszerűsítésére a városban.

A rendezvény kapcsán Széles Diána alpolgármester elmondta, minden európai uniós pályázat esetében rendelkeznie kell a városnak olyan elemekkel, amelyek a szemléletformálást szolgálják, ennek jegyében Debrecenben egyre több kerékpáros rendezvényt kíván megvalósítani. Még mindig sok konfliktus van a kerékpárosok, a gyalogosok és az autósok között, a cél a figyelemfelkeltés, hogy a forgalomban részt vevők szemszögéből mutassák be a közlekedési helyzeteket, s olyan szemléletformálást terveznek, amelynek révén mindenki számára egyértelművé válhat, hogyan kell helyesen közlekedni.


Kétéves projektről van szó, amelyet már jövőre elindítanak az Új Főnix Tervhez kapcsolódóan. A belvárosi egyirányúsítással egy ütemben kialakított új biciklisávok jelentik a kiindulópontot, de a tervek szerint Debrecenben minden irányban lesznek fejlesztések. A keleti városrészben leviszik a bicikliutat a Biczó István kertig, ennek tervezése zajlik. Ezután a nyugati városrész következik, a Bartók Béla út folytatásán épül új kerékpárút a National Instrumentsig és a nyugati iparterületig. Pallagra is építenek kerékpárutat – Széles Diána megjegyezte, ebben az esetben szintén bővülő városrészről van szó, ráadásul kirándulni is sokan járnak a Pallagi úton keresztül.

Hamarosan kerékpárszámlálót telepítenek a református kistemplom előtt futó kerékpárútszakasz mellé, a Piac utca és a Széchenyi utca kereszteződésébe. A kerékpározást népszerűsítő programhoz kapcsolódóan matricákat gyártottak, amelyekkel arra hívják fel a figyelmet, hogy az autósok vigyázzanak a biciklisekre, tartsák az oldaltávolságot, körültekintően közlekedjenek. A matricákat az autókra lehet ragasztani, ezzel a sofőrök is csatlakozhatnak a kerékpárosok közösségéhez.


Kapcsolódó Cikkek

  • Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

    Sorra zárnak be Szeged éttermei, üresedik a belváros

    Bár Botka Lászlóék hurráoptimista propagandát tolnak, és szerintük virágzik a szegedi gasztroélet, a valóságban egyre több vendéglős húzza le a rolót végleg Szegeden, akik pedig egyelőre még kitartanak, azoknak számos problémával kell megküzdenie.

  • Iskolakezdési támogatás

    Iskolakezdési támogatás

    Dunaújvárosban is igénybe vehető az iskolakezdési támogatás. A juttatást azok kaphatják meg, akiknek gyermeke az idei évben kezdi meg általános iskolai tanulmányait.

  • Méltó módon ünnepelni

    Méltó módon ünnepelni

    A nemzeti ünnepek – mint a közelgő augusztus 20. – szép eseménye, hogy a társasházakra is kikerülnek a zászlók épp úgy, mint a közintézményekre.

  • Látványos futballshow költözött a Béke térre

    Látványos futballshow költözött a Béke térre

    A kerületünkben zajló Mozgásban a kultúra! című rendezvénysorozat harmadik eseménye A futball látványosságai címet kapta. A Béke téren megrendezett programon mindenki megismerhette a teqballt, mint sportágat, sőt a Freestyle Foci csapata is látványos show-val készült.