EUR: 323,72 Ft
CHF: 284,86 Ft
2018. augusztus 20., hétfő
István

Belföld

Káosz a Jobbikban! Dúró Dórával együtt többen is kilépnek a pártból

Kilép a Jobbikból Dúró Dóra – a politikus ezt közösségi oldalán jelentette be pénteken délután. Az MTI érdeklődésére a politikus azt közölte: tájékoztatta kilépéséről Szabó Gábor pártigazgatót. Ugyancsak kilép a pártból Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök, aki ezt szintén Facebook-oldalán közölte.

Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma – fogalmaz a képviselő a Facebookon, jelezve, hogy a párt alapító nyilatkozatához hűen “úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés”.


Életem első szervezete volt, amelyben 13 évet töltöttem, barátokra leltem, szerelmet találtam, majd a néppártosodásnak nevezett folyamat során, a párt lelkének elvétele miatt ez az egykor bajtársias közösség darabjaira hullik – írja Dúró Dóra.

A politikus szerint hiába tett meg minden tőle “telhetőt a békéért és az egyben maradásért, nem sikerült, mert sok vezetőnknek sajnos a belső tisztogatás volt a fontosabb”.


Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet! – zárul az üzenet.

Dúró Dóra férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke a Facebookon péntek délután azt írta: fájó döntés, de becsületbeli ügynek tekinti, hogy kilépjen a Jobbikból, és nemcsak szolidaritása miatt Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval. Úgy folytatta: a párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzik a Jobbiktól, de nem a “bajtársaktól”, hiszen folytatják útjukat az alapító nyilatkozat által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, Pongrátz Andrással.

Hangsúlyozta: kilépett, pedig nem ő változott, hanem a párt, “immár menthetetlenül”, amihez nem asszisztálhatnak tovább. “A párt szakad, de a világnézetünk marad” – fogalmazott Novák Előd.

Úgy vélekedett: a “túltolt néppártosodás” oda vezetett, hogy még tagjaik körében is voltak sokan, akik az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gábor volt elnökre, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni. Szerinte súlyos identitásvesztés alakult ki a Jobbikban, és “színtelen, szagtalan, íztelen pártnak amúgy sincs jövője”. Jelezte: a Toroczkai László által alapítandó platform “zászlóbontó gyűlésére”, Ásotthalomra várnak június 23-ára mindenkit, akinél most vagy már korábban betelt a pohár.

Szintén a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, aki a “mai vállalhatatlan etikai döntésetekre”, és a Dúró Dóra elleni “aljas támadásra” hivatkozva lemond a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát.

Szégyen, hogy csak azért, mert valakinek a tiétektől eltérő véleménye van, ki kell zárni! – írja.

A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, – főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket – Toroczkai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel., a pohár túlcsordult. A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából – fogalmaz.

Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: “Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.”

Kilépését bejelentette Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, Szmik Lajos, Győrújbarát képviselő-testületének tagja és a párt Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésének tagja, valamint Szabó Ákos, a Jobbik nagykátai alapszervezetének elnöke. Megszűnt a lőrinci és a lepsényi Jobbik-alapszervezetet, utóbbi elnöke, Gieber Lajos a Mi Magunk tagjai között folytatja a munkát.

A Jobbik etikai bizottsága pénteken kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek