2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb Szolnok

Költözik a színház

Jó időre megszűnik az autós tumultus esténként a Szigligeti Színház környékén. A teátrum épülete komoly átalakításon megy keresztül, emiatt pedig a társulat is kénytelen kiköltözni az otthonából. Minderről az évadzáró társulati ülésen esett szó.

Ahogy arról Balázs Péter, a színház igazgatója elmondta, a rekonstrukció fő iránya a kényelmi szint emelése mind a nézők, mind pedig a színészek és a dolgozók számára. Fejlesztik a forgószínpadot, emellett az akusztikai és a fénytechnológiai elemek is megújulnak, valamint átalakítják az épületszerkezetet. A direktor reményei szerint a beruházással még gazdagabb lesz a látogatói élmény, és a színház funkcionálisan is bővülhet majd. A társulatnak szeptember 1-jéig át kell adnia a területet a kivitelezőknek, az új évad pedig két nappal később az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban kezdődik. A munkálatok várhatóan egy évet vesznek igénybe.


Nézők helyett munkások lepik el a színházat szeptemberben

Ha már említettük a jövő évadot, nem feledkezhetünk meg az elmúlt idényről sem. A Szigligeti a most magunk mögött hagyott évadban 270 előadást tartott a nagyszínpadon és a Szín-Mű-Helyben, olyan műsorokkal, mint a Janika, a Macbeth vagy a Fizikusok. Balázs Péter elmondta, hogy közel 105 ezer néző látogatta az előadásokat, ami ugyan örvendetes, ám a vendégek összetételén szeretne változtatni. Kiemelte, hogy a nézők nagy része bérletes, de nagyobb lehetőséget akar biztosítani az egyszeri jegyvásárlóknak, hogy a színházi kultúra minél szélesebb körhöz jusson el.

Szalay Ferenc polgármester a város képviseletében tolmácsolta jókívánságait. Amint kiemelte: a Szigligetinek fontos szerepe van a gyerekek világképének formálásában, ezt a missziót pedig a jövőben is folytatni kell.


Kapcsolódó Cikkek